Igazságos rendszer?
A rendszerváltást követő években a főváros mellett néhány vidéki egyetemi városban működtek sok tudományterületet lefedő tudásközpontok, emellett egyes városok specializált felsőoktatási intézménynek adtak otthont. Főleg a gazdasági jellegű képzések szaporodásával azonban egyre inkább csökkent a felsőoktatást központilag irányítók szerepe annak megítélésében, hogy ki kerülhet be a felsőoktatásba, és ki nem. Széleskörűvé vált az addig is jellemző államilag finanszírozott, a hallgatók számára tandíjmentes képzés, a diákok pedig általában a megszabott képzési idő kétszerese alatt is elvégezhették szakjukat anélkül, hogy költségtérítéses képzésbe sorolták volna át őket. Kézenfekvőnek tűnt, hogy a minőségi oktatás záloga az önköltséges egyetemi képzés lenne, amely arra ösztönözné a diákokat, hogy minél előbb és eredményesebben végezzék el az egyetemet; a tandíj bevezetése ugyanakkor éppúgy a minőség romlásával fenyegetett, mint a hiánya. Az egyéni költségtérítés kötelezettsége ugyanis az anyagi helyzet és nem kizárólag a teljesítmény alapján szűrné meg a hallgatókat.

Miért fizessük más jövőjét?
A legegyszerűbben az ingyenes felsőoktatást lehet az igazságosság zászlaja alatt propagálni olyan érvekkel, miszerint a mindenki adójából fizetett felsőoktatást mindenki számára nyitottá kell tenni, az nem lehet csupán a jómódú családok gyermekeinek kiváltsága. A tandíjat pártolók szerint azonban igazságtalan, hogy azok fizessék az adójukból mások tandíját, akik egész életükben csupán töredékét keresik majd az általuk finanszírozott diplomások keresetének. Érveik közé tartozik, hogy a felsőoktatásban való részvétel nem kötelező, léteznek az egyetemi képzés mellett egyéb, gyakran gyakorlatiasabb képzési módok, továbbá nem értik, miért kellene egyesek ambícióit adófizetőként nekik is támogatniuk, mikor a támogatottak általuk haszontalannak ítélt szakokon tanulnak. Annak ellenére sem, hogy majdani nyugdíjukat - már amennyiben számíthatnak rá - a jobb anyagi előmenetelre esélyes diplomások fizetnék meg.

Ösztönöz a tanulásban?
A tandíj és az állami finanszírozás egyaránt ösztönözheti és hátráltathatja a felsőoktatás minőségét. Ezek azonban egyénenként változó tényezők: az egyetemi oktatók sok esetet ismernek, amikor az államilag finanszírozott képzésre járó vagy a szüleik által támogatott költségtérítéses hallgatók tanulmányai elhúzódtak, azoknak, akik viszont saját maguknak fizették tanulmányaikat, jobb volt a tanulmányi előmenetele, mint társaiké.

Szorít a cipő
- Noha Magyarországon olyan magas adókat fizetünk, ami indokolná, hogy a felsőoktatás, a közoktatás, a közegészségügy és sok minden más teljesen ingyenes legyen, mégis időről időre felvetődik a tandíj kérdése - ennek az oka elsősorban Magyarország eladósodásában keresendő. Az állampolgároktól beszedett pénzt az állam nem tudja kellő mértékben visszaforgatni, hanem az államadósságok és kamatai kifizetésére fordítja, ezért szorít a cipő többek között a felsőoktatásban is - mondta Bejó László oktatási dékánhelyettes, a Nyugat-Magyarországi Egyetem oktatója a keresztyén egyetemistákat tömörítő missziós szervezet, a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) téli táborában rendezett kerekasztal-beszélgetésen.
A felsőoktatás tehát nem ingyenes, a kérdés az, hogy ki állja a taníttatás költségeit, illetve megtérül-e többek között egy tibetológia-filmtörténet szakos hallgató tanulmányainak anyagi és/vagy eszmei értéke a magyar társadalom számára. Sokat vitatkoznak arról is, hogy valóban van-e túlképzés egyes szakterületeken, és ha van is, ez gátat szabhat-e további szakemberek képzésének.

Külföldön sem ingyenes
Európa országaiban és az Egyesült Államokban már bebizonyosodott: a tandíj szorosan összefügg az oktatás minőségével. Államilag teljesen finanszírozott felsőoktatási rendszerrel kevés ország rendelkezik. Bár vállal némi szerepet az állam a felsőoktatás finanszírozásában, lényegében piaci alapon működnek a rendkívül magas tandíjú képzéseket nyújtó Egyesült Államok-beli egyetemek, nagy társadalmi feszültséget teremtve a nagyhatalomban. A minőségi egyetemek ugyanakkor a befolyó összegekből világszínvonalú oktatói gárdát és kutatási infrastruktúrát képesek biztosítani. Tandíjas, de szociális alapon szelektáló rendszerek működnek Franciaországban, míg Nagy-Britanniában a hallgatók a diploma megszerzése után, fizetésükből utólag fizetik vissza képzésük költségeit. Hollandiában is van tandíj, ám az állampolgárok anyagi helyzetéhez képest nem kimondottan fájdalmas a költségtérítés összege. Fegyelmező szerepe azonban rendkívül nagy: egy fél évvel később leadott szakdolgozat vagy megismételt tárgy miatti csúszás a mesterképzés éves díját kétszeresére is duzzaszthatja. Hasonló rendszer működik a több nagynevű egyetemmel rendelkező Németországban is, míg Ausztriában a költségtérítés befizetése után az egyetemek szélesre tárják kapuikat. A szomszédos nyugati ország az elmúlt évek egyik legsikertelenebb reformját hajtotta végre ezzel: az egyetemek túlzsúfolttá váltak, a rendszer pedig hangos hallgatói elégedetlenség kíséretében az európai felsőoktatási rangsorok végére csúszott le.

Röghöz kötés?
Egyetemi hallgatók, felvételi előtt álló középiskolások, valamint értelmiségiek egyaránt felemelték szavukat a hallgatói szerződések ellen is, röghöz kötésnek nevezve a megállapodást. Mások szerint a hallgatói szerződések olyan intézkedést jelentenek, amelyek a társadalmi igazságosságot szolgálják, hiszen a megállapodás értelmében az érintetteknek saját képzésük költségeit utólag, fizetésükből kell visszatéríteniük, amennyiben elhagyják Magyarországot; ha viszont vállalják, hogy húsz év leforgása alatt legalább tíz, esetenként tizenkét évet itthon dolgoznak, elengedik tartozásukat. Vannak, akik kifogásolják az intézkedést amiatt, hogy nem biztosítanak munkát a lekötelezett hallgatóknak, míg a hallgatói szerződések pártolói szerint azok, akik nem szeretnének Magyarországon maradni akár ambícióik, akár megélhetési problémáik miatt, külföldi keresetükkel még mindig nagy eséllyel fizethetik vissza a magyar államnak képzésük költségeit. Az itthon töltendő tíz-tizenkét évbe beleszámít a gyes és a gyed is, három gyermek esetén pedig mindkét szülő mentesül a visszafizetési kötelezettség alól.

Diákhitel? Diákmunka?
Azok a diákok, akik nem akarnak beletörődni, hogy le kell mondaniuk a diplomát nyújtó képzésről; illetve azok, akiknek minden esélyük megvan rá, hogy teljesítményük alapján bekerüljenek a felsőoktatásba, rákényszerülhetnek arra, hogy költségeik fedezésére diákhitelt vegyenek fel vagy dolgozzanak a tanulmányaik mellett - akár olyan áron is, hogy tanulmányi eredményeik leromlanak. Az ún. kötött felhasználású Diákhitel2 állami kamattámogatással működik, az önrész évi két százalékos kamat visszafizetését jelenti, amely kedvezőbb, mint a Diákhitel1 feltételei. Többen mégis ellenzik a hitelfelvétel bármilyen formáját, míg sokak szerint a sikerszakmák várományosai néhány év alatt törleszthetik adósságukat.

A külföld hív
A Bologna-rendszer bevezetésével - amely könnyebb átjárhatóságot biztosít külföldi egyetemekre, mint a korábbi osztatlan képzés -, valamint az itthoni munkavállalásra vagy a tandíj utólagos megtérítésére kötelező hallgatói szerződések bevezetése miatt sokan fontolgatják, hogy a piacképesebb diploma reményében külföldön tanulnának, illetve munkát is idegen országban vállalnának, és ott is telepednének le.
A keresztyén diákok egy része számára kérdéses, vajon milyen felelősséggel tartozik a hazájáért, illetve abba beletartozik-e az itthoni munkavállalás. A keresztyén értelmiségiek közül többen úgy vélik, felelősséggel tartoznak a hazájukért, a hitükért és a családjukért is, ezért mindezt latba vetve hoznak döntést, számukra mégis első a család. Ha annak megélhetése veszélybe kerülne, készek vállalkozni a külföldi letelepedésre.

Sérül az autonómia?
Az egyetemek autonómiájáról is szó esett a Budapesten rendezett Felsőoktatási Kerekasztalon, a hallgatók képviseletében felszólaló Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája ugyanis nehezményezte, hogy gazdasági szereplők - köztük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Magyar Európai Üzleti Tanács - is befolyásolnák a felsőoktatás átalakításának konkrét lépéseit. Többen azonban politikai pártszimpátiától függetlenül úgy vélekednek, a gazdaság szereplőinek szempontjait figyelembe kell venni a felsőoktatás strukturális átalakításának kérdésében.

Ellenállásba ütközött reformkísérletek
A felsőoktatás minőségének gyengülése és a demográfiai trendek - a fogyatkozó népesség, az elöregedő társadalom - önmagukban is elég okot jelentenek a felsőoktatási rendszer átalakítására. Az 1995-ös Bokros-csomag, a 2006-os konvergenciaprogram és a 2011-es Széll Kálmán-terv azonban egyaránt egy mindent átfogó fiskális programként tartalmazta a forráskivonást a felsőoktatásból, ahhoz pedig legfeljebb másodlagosan rendeltek strukturális átalakításokat. Vagyis, a tandíjat mindig megszorítások részeként akarták bevezetni az éppen hatalmon lévő kormányok azzal a céllal, hogy ellensúlyozzák a forráskivonást; az egyetemek viszont sosem kaptak volna megfelelő időt arra, hogy megteremtsék az önfinanszírozó státuszt. Az intézmények elégedetlenségét az elmúlt hetekben többek között az váltotta ki, hogy rövid időn belül újra kell számolniuk költségvetésüket, hiszen az őket évek óta megillető állami helyek 70-80 százaléka a múlté lesz. Több milliárd forintnyi fejkvótától esnek el, amely az államilag finanszírozott képzésre felvételt nyert hallgatók után járt volna nekik. Emiatt számos egyetemi oktató és egyéb alkalmazott állása is veszélybe került.
A felsőoktatási reform jelenlegi formájában elemzők szerint számos meglévő társadalmi problémát mélyít el. Szerintük a tandíjmentesség körének szűkülése újabb, számot tevő rétegek gyermekei számára teszik a kiemelkedést puszta álommá, illetve területi egyenlőtlenségeket is felerősít: a felvehető hallgatók számát megszabó és intézményenként változó keretszámok, majd az azokat felváltó kapacitásszámok éppen a legelmaradottabb térségek egyetemeit sorvasztanák el.

Későn megkezdett kanyar
Vidéken és a fővárosban december közepe óta több alkalommal tüntettek az egyetemisták, a híres írókat, államférfiakat ábrázoló szobrok nyakába pedig táblát függesztettek többek között olyan felirattal, mint: „Én is felesleges bölcsész lennék?" A tüntetésekről túlnyomórészt kizárták a politikai pártok képviseleteit, ezzel is demonstrálva, hogy nem szeretnék, ha pusztán aktuálpolitikai kérdésként kezelnék a felsőoktatás átalakításának kérdéseit.

Valahol el kell kezdeni a felsőoktatás rendszerszerű átalakítását - ha annak mikéntje körül éles viták zajlanak is, ebben sokan egyetértenek. A keresztyén diákok egy része abban azonban nem biztos, hogy bölcsen tenné-e, ha csatlakoznia a tüntetőkhöz. A MEKDSZ egri kerekasztal-beszélgetésének résztvevői nem foglaltak állást a kérdésben, ám egyikük ésszerű hozzáállásra biztatta a keresztyén hallgatóságot a felsőoktatás jelenlegi krízisének megítélésében.
- Keresztyénként nagy felelősségünk, bármiről beszélünk is, hogy mindig képzeljük bele magunkat a másik helyzetébe. A felsőoktatás pénzbe kerül, a mindenkori kormánynak valahogyan azt ki kell fizetni. Persze, a mi pénzünkkel gazdálkodik, de nemcsak az a felelőssége, hogy ne sikkassza el azt, hanem az is, hogy felelősen használja fel. Ha nekünk minden lépésükre mindig az a válaszunk, hogy „nem, nem, nem", akkor az nem felelős, ésszerű, értelmiségi, keresztyén, főleg nem keresztyén értelmiségi hozzáállás - mondta Bejó László. Az egyetemi oktató úgy fogalmazott, mivel a felsőoktatás átalakítására tett kísérletek mindig heves ellenállást szültek, egy későn megkezdett, ezért annál élesebb kanyarodásnak lehetünk tanúi napjainkban.

A felsőoktatás átalakításáról folyó egyeztetések még tartanak az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az intézmények és a hallgatói érdekképviselet között. A felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelmet március 1-ig nyújthatják be a továbbtanulni szándékozók.

Jakus Ágnes - Gál András 

Képek: Capras Viktor, szegedplusz.hu, bakonyihirmondo.hu, mon.hu