Református gyülekezetek születnek

Embereket menteni az égő házból – ezt jelenti a misszió.
Az életmentő szolgálat a Dunamelléki Egyházkerület több településén is új lendületet vett.

Újabb missziós gyülekezetek létrehozására van szükség Dunamelléken, mivel egyes települések lakossága átrendeződött az elmúlt tizenöt-húsz évben.
–Dunamelléken néhány településén vagy településrészén nincs önálló gyülekezet, ha pedig van, szolgálatával nem éri el a teljes lakosságot – ad felvilágosítást Böttger Antal, a Dunamelléki Egyházkerület Missziói Bizottságának elnöke.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az egyházkerület idén húszmillió forintos keretet különített el arra, hogy lelkészeket küldjön az említett településekre, három évre biztosítva fizetésüket, járulékaikat, a parókia közüzemi és működési költségeit. Később a kiépülő egyházközségek anyagilag is megerősödhetnek annyira, hogy képesek legyen önfenntartókká lenni a gyülekezeti adományok beforgatásával. Évek is eltelhetnek azonban, míg egy missziói egyházközség életképessé válik.

Elszántan és tűzzel

Kezdeményezőkészséget és kitartást kíván meg a missziói lelkész tevékenysége Böttger Antal szerint.
– Míg a parókus lelkipásztor egyfajta biztonságban van, a missziói egyházközség élén állni másféle kihívást jelent. Ott ugyanis fokozottan igaz, hogy a lelkész feladata keresni, megszólítani és látogatni az embereket – magyarázza. Úgy véli, leginkább fiatal, rátermett és bátor lelkipásztorokra van szükség ehhez a munkához, amelynek elengedhetetlen feltétele a missziói tűz is.
– Krisztus missziói parancsát komolyan véve foglalkozni kell a lelkileg gondozatlanokkal. Ahogy Szabó István püspök szokta mondani, oda kell menni, ahol az emberek vannak. A szekularizált, babonás, kevert vallásosságnak kitett embereket kell Jézus Krisztus követőivé elhívni, hogy azután református keretek között működő gyülekezetbe járjanak.

Csapatmunka a misszió

– A misszió veszélyes terület. Nincs mögötte semmi, csak a kerület igyekezete. Mégsem félünk a kockázattól – állítja a lelkész. A gyülekezetplántálásnak szerinte részese mindenki az egyházban, az induló gyülekezetek számítanak is az imatámogatásra.
– Fontos, hogy érezzük közös ügyünknek a missziót. Nem azért vágott bele az egyházkerület, mert most ez a divat, vagy mert lelkészeknek akarnak állást létrehozni .  Vannak emberek, akik már egy ideje csendben végzik ezeken a településeken a munkájukat. Minket Jézus Krisztus indított arra, hogy támogassuk őket ebben.

Portálunk idén nyolc missziói gyülekezetbe látogat el: Diósdra, Csömörre, Monorierdőre, Kozármislenyre, Taksonyra, Pusztaszabolcsra, Pellérdre és Tamásiba.

Jakus Ágnes