Az egyházalapítás alkotmányos szabályairól, az egyházak állami támogatásáról, a bizniszegyházakról, valamint az új egyházügyi törvény „veszteseiről" is szó volt azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen alkotmánybírák, valamint egyházi egyetemek jogi karának dékánjai, tanárai mondták el gondolataikat, véleményüket az érdeklődőknek. A beszélgetést Kukorelli István volt alkotmánybíró, egyetemi tanár vezette.

Az Alaptörvény végrehajtását szolgáló törvények közül az Országgyűlés az elsők között fogadta el a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvényt, amelyet hamarosan a 2011. évi CCVI. törvény módosított. Az előbbi törvényt az Alkotmánybíróság közjogi érvénytelenségre hivatkozva az 164/2011. (XII. 20.) számú határozatával megsemmisítette. Az Országgyűlés 2011 áprilisában alkotta meg az új alkotmányt, ami többek között az állam és az egyház kapcsolatát is szabályozza. A preambulumként szolgáló Nemzeti Hitvallás értelmében a magyarok elismerik a kereszténység nemzetmegtartó szerepét és tiszteletben tartják az ország különböző vallási hagyományait (a szerk.).

Nem teológiai, hanem jogi kérdés
Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró egyebek mellett arról beszélt, hogy az új egyházügyi törvény elfogadása előtt az úgynevezett bizniszegyházak azért jöttek létre, hogy az állami támogatással visszaéljenek. – Az 1990. évi IV. törvény boldog-boldogtalannak megadta az egyházalapítás jogát, amivel tökéletesen visszaéltek. Ezzel a gyakorlattal akart szakítani a törvényalkotó – fogalmazott az alkotmánybíró a Parókia portál kérdésére. Hozzátette: az új törvényi rendelkezés gondot okozhatott azoknak, akik elvesztettek egy számukra kedvezőbb helyzetet, ez a presztízs szempont, azonban az anyagiakkal járó kedvezmények elvesztése már egy másik ága a kérdésnek, vagyis pénzkérdés.
Dienes Oehm Egon azt is elmondta portálunknak, hogy az új egyházügyi törvény kiküszöbölheti a korábbi gondokat, azonban jó törvényt akkor lehet hozni, ha „kicsivel több időt szánnak rá, nem kell kapkodni, mert a jog és a törvényalkotás nem egyszerű dolog." Az alkotmánybíró úgy vélte, hogy az egyházalapítás nem teológiai, hanem jogi kérdés. – Az államnak az egyházra legfeljebb közjogi státuszként van szüksége, a hitéleti tevékenységébe nem avatkozhat bele, tehát az egyházalapítás nem teológiai kérdés. A modern államok sajátossága, hogy az állam együttműködik az egyházakkal, miközben szét vannak választva – tette hozzá.

Szemben a nemzeti törekvésekkel
Az alkotmánybíró előadásában az egyik legfontosabb kérdésnek azt nevezte, hogy ki (mely szerv) döntsön arról, hogy egyesületi formában vagy elismert egyházként tevékenykedjenek a különböző felekezetek.
– Miért az Országgyűlés akar dönteni arról, hogy valamely felekezet egyesületi státuszban vagy egyházként működjön, és miért nem például a vallásügyekért felelős közigazgatási szerv dönt erről? – tette fel a kérdést. Előadásában azt is megfogalmazta: nem tartja alaptörvény-ellenesnek, hogy az Országgyűlés nem adta meg az egyházjogi státuszt egyes felekezeteknek. Szólt arról is, hogy az egyes közösségek egyházi jogállását is szabályozó egyházügyi törvényben határozni kell arról, hogy az esetleges negatív döntéssel szemben milyen fórumon lesz lehetőség jogorvoslatra. Véleménye szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának liberális felfogása gyakran szembemegy a nemzeti kormányok törekvéseivel.

Az utolsó pillanatban
Stumpf István alkotmánybíró az egyházügyi törvénnyel összefüggésben mindkét esetben az ügy előadóbírája volt. Előadásában úgy fogalmazott, hogy az első alkalommal közjogi érvénytelenség miatt semmisítették meg a törvényt. – A parlamenti többség úgy gondolta, hogy kicseréli a törvény hatvan százalékát a szavazás előtti utolsó pillanatban, ez pedig rendkívül barátságtalan lépés a képviselőkkel szemben, mert elvonja a képviselők jogát, hogy érdemben megvitathassák. A kétharmados többség azonban eltökélt volt, mert újra benyújtotta változatlan formában a törvényt egy rendkívüli ülésszakon, de akkor sem lehetett az idő rövidsége miatt érdemben vitázni a törvényről. Az Alkotmánybíróság ülésén felvetődött az újbóli közjogi érvénytelenség megállapításának lehetősége, végül a többség arra jutott: alkotmányos követelményben fogalmaztuk meg, hogy rendkívüli ülésszak idején is törekedni kell arra, hogy a parlamenti képviselők érdemben megvitathassák az eléjük kerülő törvénytervezeteket – tette hozzá.

Jogorvoslati lehetőséget kell adni
A határozat megteremtette annak a lehetőségét, hogy a törvényhozók az alkotmányos feltételeknek megfelelően alakítsák a jogszabályt. Stumpf István hangsúlyozta: alkotmányos követelmény, hogy a vallásszabadsághoz való jogot tárgyilagos és ésszerű feltételek alapján kell biztosítani. Szerinte az alkotmánybírósági határozat megfelelő tájékozódási pontot ad a döntéshozóknak ahhoz, hogy az egyházügyi törvény ne kerüljön még egyszer a testület elé. Emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság az egyházügyi törvénnyel kapcsolatos legutóbbi határozatában megállapította – az egyházi jogállásról szóló döntésnek a független bíróságtól való elvonása és kizárólag az alapvetően politikai karakterű Országgyűléshez telepítése nem egyeztethető össze a jogorvoslathoz való jog alaptörvényben foglalt jogrendjével. A legfontosabb kritika tehát az volt, hogy ezáltal elvették a jogorvoslat lehetőségét attól, akik nem kapták meg a további működés esélyét – magyarázta az alkotmánybíró.

Nem lehet hitelvi alapú
Schanda Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Jog- és Államtudományi Karának dékánja arról beszélt: nem lehet vita arról, hogy a közösségi vallásgyakorlás egyformán megillet mindenkit, ezért a közösségek számára elérhetővé kell tenni a vallási egyesület státuszát. Hangsúlyozta: az egyházak és a vallási egyesületek közötti különbségtétel nem lehet hitelelvi alapú. A PPKE dékánja előadásában elfogadhatónak tartotta, hogy az iskolai vallásoktatás jogával "csak bizonyos kipróbáltságú felekezetek" élhessenek. Véleménye szerint az 1990-es törvény "extrém liberális" volt, a "túlliberalizált rendszert" pedig egyre nehezebb volt kordában tartani, "kezelhetetlen mennyiségű alapítvány jött létre".

Túl könnyű volt
Köbel Szilvia, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa elmondta: a rendszerváltás előtt az Állami Egyházügyi Hivatal nyilvánította egyházzá az egyes vallási közösségeket, ezzel pedig a diktatúra politikai döntéseket hozott. Úgy ítélte meg, hogy "helyénvaló volt" az 1990-es lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvényben független bírósági hatáskörbe utalni az egyházak elismerését. Mint mondta, "ennek a törvénynek is volt hibája", de a bizniszegyházak elszaporodását az egyházfinanszírozási rendszer 1997-től indult szabályozása okozta. – Túl könnyű volt a kiegészítő normatívát megkapni, ami érdekeltté tett különféle csoportokat abban, hogy üzleti megfontolásból egyház státuszt hozzanak létre.
A jelenlegi helyzetről szólva azt mondta, hogy kétszintű szabályozás alakult ki: egyházként vagy egyesületi formában működhetnek a vallási közösségek. Ahhoz, hogy valaki a vallását gyakorolja, nem feltétlenül kell jogi státusz. Kérdésként felvetette: jelenleg megvannak-e azok a garanciák, hogy ne politikai jellegű döntés szülessen egy-egy közösség egyházként való elismerésekor. Szerinte azt is meg kell vizsgálni, hogy a jelenlegi jogrendszerben szerepelnek-e olyan garanciák, amelyek segítségével nem kerülnek hátrányos helyzetbe a vallási egyesületek az egyházakhoz képest.

A torzszülött
A nyilvántartásba vétel visszásságairól beszélt előadásában Rixer Ádám. A KRE Állam- és Jogtudományi Karának docense azt mondta: harminc vallási egyesület az illetékes minisztériumhoz fordult, és beadványukra a mai napig is várják a pozitív megerősítő választ. – Formálisan a határozatok még nem születtek meg, de a minisztérium álláspontja világos, vagyis elutasító. Ez a harminc szervezet hiába vár. A jogutódok sorsának rendezése sem történt meg, ami sok nehézséget okoz. Ha valamelyik vallási egyesület például az adóhatósághoz fordul technikai számért, azzal szembesül, hogy a hatóság kéri a nyilvántartásba vételt, valamint a megszüntető határozatot. Létrejött egy torzszülött, akinek egy teste van, de két feje, azaz egyszerre létezik egy egyház és egy vallási egyesület, hiszen a törvényből kifolyólag jogutódlásról van szó.

Kiszűrhették volna?
A 90-es törvényről szakértők mondták, hogy európai szinten is a vallásszabadságot széles körben gyakorló törvényt hoztak Magyarországon negyven évnyi vallásüldözés után – fogalmazott előadásában Antalóczy Péter, a KRE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja. Közben előjött a bizniszegyházak kérdése, ami a politikai retorika szintjén is nagyon hangzatos. A bizniszegyházak nem valós tevékenységet végző közösségek az egyházaknak felkínált előnyök igénybevétele céljából. Ezeket az ügyészségi felügyelet kiszűrhette volna – vélte a Antalóczy Péter. A dékán felhívta a figyelmet, hogy az 1990-es törvény alapján létrejött, nem valós egyházi tevékenységet végző közösségeket ügyészségi felügyelettel lehetett volna felügyelni, vizsgálni, "az ügyészségi eljárási esetektől azonban nem hemzseg a szakirodalom".
Utalt arra, hogy Franciaországban kizárólag egyesületi formában működnek egyházak, de az EU-ban tagállami hatáskör, hogy miként szabályozzák az egyházalapítást. Rámutatott, a korábbi magyarországi egyházak közül sokan vallási egyesületté lettek, "státuszvesztést szenvedtek el". Antalóczy Péter annak a véleményének is hangot adott, hogy külön kellene választani az egyházi státusz megítélésének és a felekezetek finanszírozásának kérdését, továbbá meglátása szerint az egyházügyi törvény hibáit az alaptörvény módosítása nélkül is ki lehetett volna küszöbölni.

Parókia/Fekete Zsuzsa/MTI