Tízéves a Parókia portál

Az egész sok szót nem is érdemelne, ha nem a HÁLA jutna először eszünkbe.

2000 novemberét írtuk, amikor a Parókia portál néhány hónap tervezgetés, programozás és pár hét belső teszt–üzem után a nyilvánosság elé került.
Szempillantásként telt el ez a tíz esztendő. Az évek múlását ha máshol nem, hát gyermekeinken kellett észlelnünk, akik bölcsiből, oviból felhasználóvá serdültek.
Az egész sok szót nem is érdemelne, ha nem a HÁLA  jutna először eszünkbe. Isten megengedte, elindította és tartja ezt a munkát, amelynek részesei lehetünk. Itt most átfogó elemzést kellene végeznünk: mit terveztünk, mi valósult meg, miben kellett változtatnunk. Az elmúlt esztendők alatt ezt számos alkalommal megtettük. Ennek eredménye, hogy nem maradtunk ugyanolyanok, mint az elinduláskor.

Az egykori aggodalmak ellenére mára bizonyságot nyert, hogy az internet nem az ördög eszköze, amennyiben azt mi, hitben élő felhasználók élettel és tartalommal töltjük be.
Ha a kommunikációnak ezt a síkját - amely természetéből fakadóan nyitva áll előttünk - üresen hagyjuk, úgy valóban ki leszünk szolgáltatva a betöltetlen terek kihasználóinak. Ez volt az a kényszer, amely minket tíz évvel ezelőtt elindított, s örömmel látjuk, hogy ez mára sokunk közös felismerésévé lett. Számos egyéni, gyülekezeti, közösségi honlap – a Parókia keretein belül és kívül – mind arról beszél, hogy az evangélium ügyében hasznos eszköz áll egyre kiteljesedőbben a rendelkezésünkre.

A jövőt, az előttünk álló esztendőket éppúgy nem látjuk pontosan, ahogy annak idején. De ez nem is akkora baj, ha hittel, bizalommal és hűséggel járjuk be a még előttünk álló utat. A sokak által kedvelt, egykori "kék lap” fejlécének jelmondata ma is aktuális:
"A most felnövekvő generáció már Istent is a hálón fogja keresni.
Rajtunk (is) múlik, megtalálja-e...”


Barátainknak, támogatóinknak köszönettel:

MI ITT, TI OTT…


Élünk, vagyunk és dolgozunk, de főleg
Követjük Jézust tőlünk telhetőleg,
Mi itt, ti ott.

Másnak talán ez nem túl érdekes, de
Másként nékünk már nehezünkre esne,
- Ő lett utunk.

Terhünk nehéz, de elbírjuk hitünkkel,
S könnyebbedik, ha máséból veszünk fel,
Mi itt, ti ott.

Ha kérdezik, hogy merre, és miért így,
Megvalljuk Őt, bár sokszor meg nem értik,
Sem itt, sem ott.

Támad a bűn, sőt tombol néha köztünk,
Vesztett csaták és holtak is mögöttünk,
Hol itt, hol ott.

De felkelünk, ha hétszer is elesve,
Könnyek között is új kegyelmet esdve
Mi itt, ti ott.

Füle Lajos

 

Ugyanez zenében elmondva, Keresztút zenekar 1990.

Csatolt állományok