Ha karácsonykor úgy tekintünk az egész világra, meg arra a kicsi világra is, ami körülvesz, mint Isten szeretetének címzettjére, az megváltoztatja a mi életünket.
A várakozás négy hete ajándék arra, hogy testestől, lelkestől ünneplőbe öltözhessek. Annak bizonyosságába, hogy szeretnek, ha nem érdemlem is, és én is szerethetek másokat – mindenek ellenére.
Magam mögött hagytam minden negatív érzést, szorongást, csomagomat azok helyett kincsekkel töltve meg. Aztán egy kis szobába érkezve jön a felismerés: meg kell válnom tőlük. Fekete Fanni adventi írása.
Miért tesznek vagy hagynak jóvá etikátlan lépéseket etikus beállítottságú vezetők? Ennek hátterét és a lehetséges válaszokat tekintette át a keresztyén vezetéstudomány oldaláról Tomka János műhelye.
Elgondolható valódi szabadság apa nélkül? Október 23-án mutatták be a hazai mozik Nemes Jeles László új filmjét, az Árvát. 2025-ben ezt a filmet nevezi Magyarország az Oscar-díj listájára.
Gondolatok boldogságkeresésről, illúziók kergetéséről és az örök szerelemről a Csongor és Tünde kapcsán – ráadás kisinterjúval a rajzfilm református animátorával.
„A semmi súlya” című novelláskötet néha húsbavágó kérdésekkel szembesít, máskor visszafogottabban tessékel minket komfortzónánkon kívülre, a viszonyítási pontot azonban mindig világosan kijelöli számunkra.