Szívből jövő, boldog hálaadásnak lehettünk tanúi a Református Iszákosmentő Misszió és a Magyar Kékkereszt Egyesület Csepeli Csoportja megalakulásának 35. évfordulóján. Sokan nemcsak az alkoholizmustól való szabadulásukért, hanem egyéb áldásokért is köszönetet mondtak.
Zénó Isten élő molinójaként tesz tanúságot hite mellett, amely megmentette őt, a fókuszban ez áll. És ennél jobb reklám nem is kell annak a gondolatnak, hogy kutyából is lehet olykor szalonna.
„Majdhogynem pásztor nélkül való nyáj volt ez a gyülekezet. Már maguk az emberek is lemondtak saját magunkról, havi egy istentisztelet jelentette a lelki életet” – Székely Zsolt
Padlót ácsoltak, udvart rendeztek és lomtalanítottak a Szeretethíd idei hétvégéjén dunamelléki és dunántúli reformátusok Öcsön és Taliándörögdön. A kis szórványgyülekezetekben végzett önkéntes munkával a nyári Művészetek Völgye református udvarát készítették elő.
Labdajátékok, tókerülő futás, életmód-tanácsadás és újraélesztő-tanfolyam is szerepeltek a hétvégi tóparti református sportnap programjában. Az alkohol és a káromkodás azonban a kapun kívül maradt.
A Szeretethíd jelentkezési határidejét május 15-ig meghosszabbítottuk, így még majdnem egy teljes hét áll rendelkezésre, hogy regisztráljon mindenki, aki szeretne önkéntes feladatokat vállalni az idei programon.
A REFISZ-ről, a nyári táborokról és az idei nagytáborról Kukri Mártát, a szervezet elnökségi tagját, és a Pillanat Média Misszió szerkesztőjét kérdeztük.
„Mindennap megbántam, hogy drogot használtam. Egy alkalommal azt vettem észre magamon, hogy a lelkem állandóan bocsánatot akar kérni mindenkitől mindenért. Akkor még nem tudtam, hogy valójában Isten bocsánatára és kegyelmére vágytam.”
Megújult külsővel és belső tartalommal jelentette meg a Kálvin Kiadó a Magyar Bibliatársulattal közös Biblia magyarázó jegyzetekkel című kiadványát. A legújabb revideált bibliaszöveget alapul vevő egykötetes kommentárt Nádas Péter író mutatta be a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
Hitelességről, az elhívással járó komoly lemondásokról, személyes tapasztalatokról és az intézményi lelkészség jellegzetességeiről három lelkész beszélt a budapesti teológushallgatóknak.
Egy erdélyi fiatalember levelét vitték be húsvét előtt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Nagy Ignác utcai épületébe a börtönmisszió munkatársai, hogy ott egy fogvatartott felolvassa társainak.
Vannak, akik elvesztették hitüket az igehirdetésben, mások viszont arra figyelmeztetnek: talán mert téves hangsúlyokkal közvetítették Isten üzenetét. Hogyan válhat az emberi szó Isten szavává? Mit jelent a Bibliához hű bibliaértelmezés? Ennek jártak utána a lelkészek és laikus bibliamagyarázók számára meghirdetett Langham igehirdető-műhelyben.
Mi különbözteti meg a gyermek-foglalkozást a gyermek-istentisztelettől? Mi alakítja a gyerekek istenképét? Hogyan beszéljünk nekik a bűnről? Kérdéseinkre Szabóné László Lilla valláspedagógus válaszolt.
A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét bibliaismereti versenyt hirdet, amelyre középiskolásokat, valamint főiskolásokat és egyetemistákat is szeretettel várunk.
Ifivezető-képzés 2018
„Ne csupán képzés legyen, amely intellektuálisan megmozgatja a jelenlevőket, hanem alkalom arra, hogy lelkileg is felfrissüljenek."