Álarc helyett Isten képmása, képmutatás helyett ajándékba kapott méltóság, szorongás helyett öröm. A Református Fiatalok Szövetsége Álarcaink címmel rendezi meg idei téli találkozóját.
Vajon mi lehetne a megújulás záloga az egyházban? Hogyan formálhatjuk közös jövőnket? Politizáljon-e az egyház? Minderről a Sukorói Értelmiségi Kör közelmúltbeli, jubileumi konferenciájának teológus-kerekasztalán esett szó.
Egyedül vagyok. A változásokkal, a sok érzelemmel a lelkemben, a búcsúval, újrakezdéssel, valami lezárásával, nyitással az újra. Nehéz a lelkemet megérteni. Nehéz velem jönni az úton.
Valahány személyiségtesztet kitöltök, az eredmény mindig valami olyasféle, hogy konzervatív, nem kedveli a változást, ragaszkodik a régi dolgokhoz. Ez nem mindig esik jól, hiszen ki ne szeretne rugalmas, kalandvágyó, az újdonságokra nyitott ember lenni? De akármennyire is kételkednék a tesztek igazában: elég csak egy pillantást vetnem arra, mivel töltöttem az idei év utolsó napjait.
Közel 60 éve, 1957. december 31-én végezték ki Gulyás Lajos református lelkészt. Nemcsak a magyarországi református lelkészi karból, de a többi felekezetből is ő volt a kádári megtorló gépezet egyetlen olyan határainkon belüli egyházi áldozata, akit jogerős bírósági ítélettel végeztek ki.
Nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.
Istennek vagy embernek kell engedni, ha a közéletben olyan dolgokat tapasztalunk, amelyek az Úr rendjével ellenkeznek? Kinek tartozik felelősséggel a keresztyén tisztviselő vagy vezető, ha az államhatalomban tölt be pozíciót?
2017 nyarán felröppent a hír, megtaláltak egy máig ismeretlen, Jézus korából származó szent iratot. Egy meg nem nevezett izraeli ásatáson került elő a részben töredékes, de jól olvasható szöveg.