Együtt fejlődni, együtt harcolni, együtt maradni – Idén is elgondolkodtató történekkel és tanulságokkal gazdagított minket a közismert párokkal zajló, a Házasság hete apropóján megtartott őszinte beszélgetés.
Kilencvenkilenc vaspapucsot is elszaggattak, mire kiállták az eddigi próbatételeket, de kitartásuknak megvan a jutalma: a szeretet kiapadhatatlan forrásából meríthetnek. Kő Boldizsár és Gulyás Anna már ezüstlakodalmukat is megtartották. A művész házaspár otthonában mesélt a közösen megtett útról.
Vasárnap kezdődött hazánkban a 15. házasság hete, amely a pandémiás időszak párkapcsolati kihívásai közepette a kapcsolatok tudatos gondozására hívja fel a figyelmünket.
Volt, aki Pál apostol tanításaiból merített ihletet és olyan is, aki a sarkkörön túli erdőkben szerzett mélyebb Isten-tapasztalatot. Szombatidejüket töltő lelkészek meséltek élményeikről.
A Magyarországi Református Egyház fontosnak tartja a református diakóniában kiemelkedő szolgálatot végző testvérek munkájának megbecsülését és kitüntetés formájában való elismerését.
Pécs és környéke missziói kérdéseit vitatta meg a Baranyai Programtanács legutóbbi találkozóján. Missziói lelkészek szolgálatba állításáról, az egyetemi életről és az egyházi ingatlanokkal kapcsolatos döntések előkészítéséről is szó esett az egyházmegyében tett körút utolsó állomásán.
Életmódváltó program indul a Bethesda Gyermekkórházban, amely az egészségügyben dolgozó munkatársaknak kíván segítséget nyújtani testi-lelki jóllétük megőrzéséhez.
„Isten mindig nyitott ajtókat, hogy többet végezhessek, mint amennyit én gondoltam” – fogalmazott a nemrég Dizseri-díjjal kitüntetett Szarka Miklós, akivel szakmai életútjáról beszélgettünk.
A vasárnapi szél megrongálta a ravatalozót, a templomot és az iskolát, de senki sem sérült meg. A nagykőrösiek Istenben reménykedve már hozzá is láttak a kárelhárításhoz – tudtuk meg Szabó Gábor lelkipásztortól.
Missziói lelkületű szolgálattevőkre van szükség a hittanoktatásban, és jobban meg is kell becsülni őket – állítja Harkai Ferenc, a Dunamelléki Református Egyházkerület katechetikai és iskolaügyi bizottságának elnöke.
Minél sokrétűbb az egyházi szolgálat, annál sokszínűbb a könyvkiadás is. Galsi Árpáddal, a Kálvin Kiadó igazgatójával a járványidőszak könyvkiadásra gyakorolt hatásairól beszélgettünk.
Az Ifivezető Képzés (IVK) idei alkalmának középpontjában a krisztusi alapokból kiinduló megújulás áll. Kasza Edinával, a rendezvény főkoordinátorával beszélgettünk.