Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Csapatban gondolkodik, mindig megkérdezi a munkatársait, hogy miben segíthet, folyamatosan képzi magát, hogy fejlessze képességeit. Illés Dávid esperessel, a budai gyülekezet lelkipásztorával,a dunamelléki egyházkerület egyik főjegyzőjelöltjével beszélgettünk.
Együttműködési megállapodást írt alá a gazdasági képzések támogatásáról a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Károli Gáspár Református Egyetem rektora kedden, Budapesten - közölte a jegybank honlapján.
A teniszpólót palástra cserélte, de továbbra is szeretné elkerülni a vallási szakzsargont, a bennfentes utalásokat. Nemcsak az értelmiséghez kíván szólni, hanem a kétkezi munkásokhoz is. A korábbi, belvárosi Talipont lelkésze most a kőbányai Küllő lelkészeként, szombati beiktatása előtt mesélt arról, miként gondolkodik a misszióról.
A hitüket gyakorló keresztények gondolkodását, gyülekezeti kötődését, közösségi kapcsolódását és médiafogyasztási szokásait is vizsgálta a közelmúltban egy országos online kutatás. Több mint 2500-an töltötték ki a kérdőíveket.
A Semmelweis-egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika igazgatójának, a Magyar Transzplantációs Társaság vezetőségi tagjának előadása a budakeszi Protestáns Körben.
Egyedi látásmódú művész, akinek reményteli alkotásai szenvedésekkel teli múltja lenyomatát is őrzik. Nehéz sorsú, de korántsem „nehéz” ember, hanem nagyon is közvetlen, mosolygós, nyitott. Gyermekkoráról, alkoholbetegségről és az újrakezdésről is mesélt nekünk Baán Katalin fotóművész, aki ezúttal a Zsoltárok könyvében fedezte fel Krisztus arcát és a sajátját.
A tiszta, jó szándékot, a hitelességet és a személyes dolgokat értékelik leginkább a fiatalok – véli Szabó Endre Győző. Középiskolás tehetségek támogatására hozott létre alapítványt a Baár–Madas Református Gimnázium három volt diákja. Az alapítók úgy vélik, hogy az értelmiségi szerep lehetőséget és felelősséget jelent, ezért is szeretnének segíteni.