Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Kiküldték a gyülekezetekbe a fekete énekeskönyv megújítását célzó Lélekkel és értelemmel című kiadványt. Az online is elérhető füzet a megújulás szempontjait és példatárat is tartalmaz. A munkálatokért felelős bizottság a gyülekezetek véleményére is kíváncsi.
A Jézus Krisztusba vetett hitről beszélt Balog Zoltán református lelkész, emberierőforrás-miniszter a XII. Harkányi Szabadegyetemen tartott istentiszteleten.
Mit jelent a lelkekkel való törődés, a lelkigondozás és a lelki vezetés? Gyökössy Endre református lelkipásztor nehéz utat kezdett meg, amelyen lelkes utódok járnak.
Melegszívű és elkötelezett ember volt Kálvin, emellett az igazság harcosa is. Soha nem igényelte, hogy mindenki egyetértsen vele, de azt elvárta, hogy meghallgassák, és továbbgondolják mondatait – legalábbis így látja a nagy reformátort Szűcs Ferenc professzor. S hogy miért teljesen ellentétes Kálvin szemléletével, hogy a templomra tekint a szobra a budapesti Kálvin téren?
2016. november 22-én rendezte meg a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium a Kanadai Nagykövetség támogatásával a Canada Day című tematikus délutánját.
„Isten Igéjének hirdetése Isten Igéje” – áll a Második Helvét Hitvallásban. De vajon milyen feltételek mellett igaz ez ma is? – tette fel a kérdést Steinbach József dunántúli püspök A második Helvét Hitvallás mai üzenetei című konferencián.
Rajtam áll, hogy magyar leszek-e vagy sem, mert az, hogy ide születtem, a Kárpát-medencébe, még nem jelent semmit – jelentette ki Magyarnak lenni lehetőség címmel tartott előadásában Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató a XII. Harkányi Szabadegyetemen.
Első alkalommal rendezte meg a Budapesti Református Mérnöktalálkozót a Dunamelléki Református Egyházkerület és a Keresztkapcsolat Mérnökmisszió – Műegyetemi Református Lelkészség.
A sárbogárdi református templomban gyűltek össze az egyházi év utolsó vasárnapja előtti napon azok, akik emlékezni akartak a 2011-ben hazatért Szabó Imrére és feleségére, Szabó Évára. A lelkészházaspár egész életében ébreszteni akarta az embereket, töltekezve és lendületet véve először a világháború alatti, aztán a kommunista időszak alatt kibontakozó karizmatikus ébredés hullámaiból.
A magyarországi egyházak segítségét kéri munkájához az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
Régóta szerettem volna már prózában is megszólalni a verseskötetek után, és beszélni a számomra legfontosabb témáról, Isten és ember kapcsolatáról, de úgy, mintha csak beszélgetnénk egymás között, közvetlen hangon, itt-ott a humort is beleszőve.