Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Adventre hangolódó, gondolatébresztő lelki alkalmakat, evangelizációs sorozatot tartanak a budahegyvidéki református gyülekezetben. Igét hirdet Bogárdi Szabó István püspök.
Kiemelt magyar értékek, amelyeket a magyarság önmagával, a világnak pedig legalább egy része a magyarsággal azonosít – ezek a hungarikumok. Hogy mi és miért lesz hungarikum, arról Birinyi József, a Hungarikum Szövetség elnöke beszélt a XII. Harkányi Szabadegyetemen.
Büszkék évszázados református tradícióikra, de ez nem elég: lelki megújulásra van szüksége a gyülekezetnek és a falunak is – állítja Dancs Róbert bogyiszlói lelkipásztor. A Tolna megyei közösség az elmúlt vasárnap a település minden lakóját meghívta a templomba, ahol igehirdetés, bizonyságtétel, Istent magasztaló énekek hangzottak és személyes imádságra is lehetősége nyílt az érdeklődőknek.
A Sárospataki Református Teológiai Akadémia nyílt napot tart minden továbbtanulni akaró fiatalnak, aki elhívást érez a református lelkészi, hitoktatói szolgálatra, érdeklődik a teológián folyó oktatás iránt.
Lelkes, dinamikusan fejlődő gyülekezetként jellemezi az erdőkertesi reformátusokat Gergely Ferenc Barnabás lelkipásztor. A templomban és körülötte pezseg az élet, és azt vallják: az egyházfogalomhoz szorosan hozzátartozik az élet, a vidámság és a szeretet.
Szabó Imre és Szabó Imréné Szabó Éva hitvalló, szolgáló életéért és a rajtuk keresztül kapott ajándékokért adunk hálát a sárbogárdi református templomban.
Hosszú évek óta elsős és másodikos gyerekeket tanít Varga Zsoltné a Ceglédi Református Általános Iskolában. A tanítónő munkáját Benda Kálmán-díjjal ismerték el a Dunamelléki Református Egyházkerület november 10-i közgyűlésén. A tanárnő azt mondja: számára az egyik legfontosabb a gyerekek kötődése, szeretete.
Különleges évfordulóra kerül sor a Budapest-Csillaghegyi Református Gyülekezetben, ahol Deák Zoltán református lelkipásztor első, és egyben 65 éves szolgálatáért is hálát adnak advent második vasárnapján.
Több mint 100 keresztény értelmiségit hívtak közös gondolkodásra, közös munkára a Közjó Műhely – Keresztény Gondolkodók Fóruma szervezői 2016. november 10-én a Sapientián.
Mi fán terem, miféle gyümölcs az irodalomban a mese, és mi köze a meséknek, elbeszéléseknek, és szerzőjüknek a bibliai mondandóhoz, evangéliumhoz?
A Rózsatéri tanulmányi napok keretében három estén át Lázár Ervin világában próbálunk szerencsét,, dr Michna Ottóné Ablonczy Ágnes könyvtáros-pedagógus vezetésével.
A Tiszáninneni Református Egyházkerület határozottan kijelenti, hogy a területén működő református egyházi szervezeteknek és intézményeknek nincs kapcsolatuk sem a Vizsolyi Biblianyomtató Műhellyel...
A keresztényüldözés és a közel-keleti, valamint afrikai népirtás elítéléséről és az üldözöttek támogatásáról szóló határozati javaslat vitájával zárta munkáját a parlament.
Mérnöki optimum és krisztusi mérték címmel az első magyarországi mérnöktalálkozóra várják az érdeklődőket Budapesten november 19-én, szombaton a Ráday utcában. A fórum egyik célja, hogy az ember technológiai lehetőségeit túlhangsúlyozó világban erősödjön a református identitás a mérnöki munkát végzőkben.
A hitoktatás kérdése váltotta ki a legpezsgőbb vitát a Dunamelléki Református Egyházkerület csütörtöki közgyűlésén. A lelkészek hozzászólásaiból kiderült: a lelkipásztorok egy része túlterhelt a sok hittanóra miatt, míg a világi hitoktatói állás az alulfinanszírozottság miatt nem túl kapós. Bogárdi Szabó István, az egyházkerület püspöke azt hangsúlyozta, hogy a különböző típusú hitoktatói tevékenységeket hatalmas lehetőségnek tartja.