...sőt még az életem sem drága, csak hogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.
Apostolok cselekedetei 20,24
„A szolgálat maratoni futás. Nem az elindulás számít, hanem a célba érés."
Rick Warren
Az eddigieknél jobban terjedő Delta-variáns megtalálja az oltatlanokat, ezért fontos lenne a maszkviselés és a találkozások számának csökkentése – javasolja Prohászka Zoltán immunológus, az MTA doktora, református presbiter, aki azt is elmagyarázta nekünk, mi haszna van a harmadik oltásnak.
Elsőre nem nyilvánvaló, hogy mit keres egy református ember a katolikus világtalálkozón, főleg az nem, hogy középvezetői-szervezői szinten. Hogyan kerül valaki oda, és milyennek látja?
A járvány idején minden eddiginél nagyobb teret nyert az online tér a 12-16 éves kamaszok életében, ami részben a digitális oktatásból is adódott. Pap Erika klinikai szakpszichológus, szimbólumterapeuta szerint nemcsak azt érdemes meglátni, mit vesz el a virtuális világ a fiataloktól, hanem azt is, hogy mit ad nekik.
Első alkalommal szerveznek országos ökumenikus találkozót július 20. és 23. között püspöki titkárok és irodaigazgatók számára evangélikus, katolikus és református részvétellel.
A zárkózottságból nem könnyű nyitni, de ennél is nehezebb meghatározni, hogyan folytatódik az élet azok számára, akik egyébként sem látnak előre – egyedülállókat kérdeztek arról, hogyan érintette őket a járvány harmadik hulláma, és mit jelent számukra az újrakezdés.
Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnöke magyarországi látogatása során találkozott Balog Zoltánnal, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökével és Molnár János presbiteri elnökkel.
„Az élet rövid, és mi szeretnénk értelmesen élni. Mi többet adhatnánk ezen a földön annál, hogy felnevelünk egy gyermeket?” Péter és Hajni a járványidőszak hatására életre szóló lépésre szánta el magát. Örökbe fogadnának egy gyermeket.
Párkapcsolati kultúra és demográfia címmel rendez háromnapos nemzetközi konferenciát a Családtudományi Szövetség, a Professzorok Batthyány Köre és az Európai Családtudományi Társaság május 27., csütörtöktől május 29., szombatig.
Hiteles és jobbára keresztény vezetők osztották meg tapasztalataikat nem csak keresztény hallgatóságukkal a nemrégiben megrendezett GLS nemzetközi vezetői konferencián. Cikkünkben a leginspirálóbb gondolatokból válogattunk.
A digitális oktatás jövőjéről és az online oktatás tapasztalatairól is szó esik a Kovász Közösség péntek délután kezdődő panelbeszélgetésén. Thoma László református lelkész szerint megkerülhetetlenné vált a kérdés: mit jelent ma tanárnak lenni.
Február 19-e az Ápolók napja. Ebből az alkalomból a Bethesda Gyermekkórház egy egész hetet szentel az ápolóik szerepének bemutatására a betegellátásban. De nem csak a tájékoztatás a céljuk, kemény munkájuk elismeréséül 230 munkatársukat egyedi ajándékokkal is meglepik.
A református tanodák nehéz éven vannak túl, de tavaly tavaszhoz képest már felkészültebben és jobb felszereltséggel néznek szembe az idei kihívásokkal.
Egészségügy, oktatás, vendéglátás – csak néhány terület, amely különösen megérezte a járvány okozta válsághelyzetet. Egy kórházigazgatót, egy üdülővezetőt és egy lelkész-hittanoktatót kérdeztünk arról, milyen tanulságokkal és reményekkel érkeztek az idei évbe.
Valóban a betlehemi csillagot láthatjuk-e, ha ma este feltekintünk az égre? Milyen üzenetet hordozhat a szabad szemmel is megfigyelhető bolygóegyüttállás 2020 karácsonyán? A jelenségről Farkas Levente református lelkipásztort, amatőr csillagászt kérdeztük.
Mit élnek át a koraszülöttek szülei és hogyan lehet segíteni nekik? Hányféle módja van a lelkigondozásuknak és szétválaszthatóak-e ezek egymástól? Válaszok szakorvosi, gyógypedagógiai, szupermentori, lelkipásztori és koraszülő édesanyai szemszögből.
Ma Magyarországon 10-ből 9 fiatal nem jár gyülekezetbe, vagy csak nagyon ritkán. Miért „konfirmálnak ki” a fiatalok ahelyett, hogy megerősödnének a hitükben? Mit tehetünk azért, hogy az istentisztelet vonzóbb legyen számukra?