Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Zakariás, az öreg pap és Mária, a kamasz válasza igencsak eltérő az Isten üzenetét közvetítő Gábriel angyal bejelentésére. Isten munkája pedig végbemegy.
„Advent egy ígérettel kezdődik” – de nem a miénkkel, hanem annak az ígéretével, akinek az életünket köszönhetjük. Balog Zoltán püspök videóüzenete advent első vasárnapján.
Minden decemberben a vitrin üvege mögé állítottuk családi gyűjteményünkből a karácsonyi témájú vintage képeslapokat. Gyönyörű, kézzel festett színes kártyák voltak, engem mégis egy fekete-fehér másolat bűvölt el a legjobban.
Szeretetvendégséggel, épületbejárással, biblia-, ima- és énekmaratonnal és a Bibliamúzeum tárlatvezetésével nyílt meg a budapesti Ráday Ház október 1-jén.
Átadták a Ráday Házat, a budapesti Ráday utcában található református kollégiumnak, a megújult dunamelléki püspöki székháznak és a dunamelléki lelkészképzésnek otthont adó épületegyüttest.
Bevallom, fiatalon egyáltalán nem érdekelt, hogy hogyan jöhetett létre ez a csodálatos világ. Egyszerűen csak élveztem a szépségét és tökéletes rendjét. Annak felismerése csak jóval később jött, hogy kinek lehet hálás szívvel köszönetet mondani ezért a csodálatos bolygóért.
A dunamelléki teológusképzésnek, a Püspöki Hivatalnak és a Ráday Gyűjteménynek is otthont adó épületben a házigazdák és az épület tervezői kalauzolták el a reformatus.hu stábját. Videó.
Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének és az egyház születésének az ünnepe. Kicsoda ez a megfoghatatlan isteni személy? Ad-e Isten lelki ajándékokat ma is? Mire kell ügyelnie egy lelkipásztornak, hogy a gyülekezet ne legyen sem túlhűtött, sem túlfűtött? Minderről dr. Tatai István hatvani református lelkipásztort kérdeztük.
Isten elküldte a Szentlelkét közénk – és azóta van esély arra, hogy ne csak Istent értsük meg, hanem egymást is. Balog Zoltán református püspök pünkösdi videóüzenete.
Negyven nap. Ennyi idő telt el Jézus feltámadásától a mennybemeneteléig. Miért volt fontos ez a negyven nap, és mit üzen a mának? Harmathyné Sárai Ágota szentendrei református lelkipásztorral beszélgettünk.
„Fontos, hogy az egyház ne támadólag vagy fenyítőleg lépjen fel a világ előtt, hanem úgy, ahogy azt a mi megváltó, szabadító Urunk tette: az Ő kitartó szeretetével.” Szenn Péter horvátországi református püspök gondolatai a magyar református egység napján.
„Felemelő megélni, amikor különböző régiókból, akár különböző viseletekben összesereglenek a testvérek, és több ezren közösen úrvacsorázunk.” Molnár István királyhelmeci lelkipásztorral a magyar reformátusság összetartásáról beszélgettünk.
„Ha már így alakult a történelmünk, akkor nekünk felelősségünk megtenni határon túli magyar testvéreinkért, amit csak módunkban áll” – vallja a magyar református egység napjának egyik résztvevője.