"(Jónátán)...egész lelkével szerette Dávidot"

(1Sám 20,17)

Elolvasandó:
1Sám 20,1-8

"Semmiképpen sem fogsz meghalni" - mondja Jónátán barátjának, Dávidnak, akit éppen halálra keresnek. Dávid ugyanis, bár fényes győzelmet arat Góliát, az Izrael Istenét káromló filiszteus óriás felett, el kell hogy meneküljön saját népének királya, Saul elől. Beszűkült az élettere, a kiszolgáltatottság érzése elhatalmasodott rajta. "Még a szívem is elhagyott engem!" - jelenti ki. Nincs kiút! Terhessé vált számára a kiválasztottság - iszonyú súly a "visszavonhatatlan elhívás" (Róm 11,29) birtokosának lenni. Jónátán, Saul király fia, s mint ilyen a királyi szék várományosa, felismeri Dávidban, az üldözöttben a királyt, az Örökkévaló által elhívottat, és teljes szívéből támogatja - nemcsak apja, de saját maga, önnön trónja ellenében is. "Egész lelkével szerette Dávidot."

Vitatkoznak egymással a barátok. Dávid csak a nyilvánvaló helyzetet látja: szorul a hurok, nincs menekvés a király katonái elől, csak egy lépés választja el a haláltól. Jónátán bízik abban, hogy akit Isten küld, azzal sok minden történhet - sanyargathatják, üldözhetik, vádolhatják, halálra kereshetik -, de nem pusztulhat el. Előre látja, hogy egyszer "az Úr kiirtja Dávid valamennyi ellenségét a föld színéről" (1Sám 20,15). Van-e ilyen barátunk, aki feljebb emeli a tekintetünket, mint a láthatók szintje, aki bízik abban, hogy amit Isten elkezdett velünk/bennünk, azt véghez is viszi? Van-e kire számítsunk a bajban? Minden ember talál valakit, aki egy ideig jó hozzá, de kicsoda találhat hűséges barátot, aki az Isten jelenlétét, gondviselését mutatja fel az életében? Vagy pedig az emberi kapcsolatokból kiábrándulva, szomorúan állapítjuk meg, Jean-Paul Sartre-al együtt: "…nincs atyánk, az ég üres! Mindnyájan árvák vagyunk!"
Jónátán megesküszik Dávidnak, hogy ha tudomást szerez arról, hogy apja, azaz Saul elhatározta, megöleti őt (Dávidot), jelt küld neki, hogy tudhassa: távol kell maradnia a királyi udvartól. Az igaz barát útjába áll a gyűlölet pusztításának, a "hazugság atyjának", aki "embergyilkos volt kezdettől fogva" (Jn 8,44). Ne csak jó barátja legyek a barátomnak, hanem vigyázzak, hogy ne fosszam meg őt Krisztustól, az Igaz Baráttól, "aki a nyomorúságban testvérré válik" (Péld 17,17).

"Te romlott és engedetlen fajzat! Jól tudom, hogy te Isai fiát pártolod a magad szégyenére és anyád gyalázatára." 
(1Sám 20,30) 

Elolvasandó:
1Sám 20,27-34

"Engedetlen fajzat! Nem gondolsz a jövődre! Mi anyáddal mindent megteszünk érted, s te semmibe veszed a gondoskodásunkat. Valamilyen idegen befolyás alá kerültél, hogy nem akarsz engedelmeskedni? Miért nem érdekel saját trónra-kerülésed? Családunk jó hírére semmit nem adsz. Szégyen és gyalázat!"
Az édesapa, Saul király, és fia, Jonátán között a nézeteltérések végsőkig kiéleződtek. Az apa gyalázatosnak látja azt, amit a fiú dicsőségesnek. Izraelben a szülői tekintély vitán felül állt. A gyermek feltétel nélküli engedelmességgel tartozott, s az ősi rend áthágásáért megkövezés, halálbüntetés járt! Valójában Saul mégsem fia engedetlensége miatt haragszik elsősorban, gyűlölete a királynak felkent pásztorfiúra irányul, és aztán kiterjed azokra is, akik felismerve Dávidban az örökérvényű királyság hordozóját, köréje gyülekeznek.

 De miért szegül szembe apjával Jonátán? A Szentírás többször utasít arra, hogy tiszteljük szüleinket, a tízparancsolatban is. Az ötödik parancsolat magyarázatában a Heidelbergi Káté még arra is kitér, hogy "...az ő gyengeségeik iránt is türelmes legyek, mivel Isten minket az ő kezük által akar vezetni". "Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes" - írja Pál (Ef 6,1). De engedelmességgel tartozom-e annak, aki Isten iránt engedetlen? Jonátán ugyanis annak az édesapának nem engedelmeskedett, aki az Isten iránti engedelmességet tagadta meg. Nem csupán apa és fia viszonyáról van itt szó, hanem Isten ügyéről is. A szülők iránti engedelmességünket is az Istennek való engedelmességünknek kell meghatároznia.
Saul nagy igazságot mond ki, amikor dühödten vágja fia fejéhez: "Mert míg Isai fia él a földön, nem lesz belőled és a királyságodból sem semmi." (31. v.) Egyértelmű: két királyság nem állhat fenn! A tragédia abban állt, hogy Saul a sajátjára voksolt, s ezzel azt vetette el, akinek királysága örök, és akiben valójában a világmindenség áll fenn.

A mindenáron uralkodni akaró királyság csap össze a szolgálni akaróval, és az Isten kijelentése alapján egyértelműen mondhatjuk mi is: az előbbi nem állhat fenn! 

"Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!"
(Mt 3,2)

Az Istennel való találkozás tehermentesít bennünket. Ő szerzett nekünk üdvösséget a golgotai kereszten, s ebben a menynyei beruházásban Ő az egyedüli tulajdonos: nem kettőnk vegyesvállalkozását alapítottuk meg. Ezért, amikor missziói küldetésemet teljesítem, nem magamnak szerzek követőket, hanem Neki. A túlfűtött vágya annak, hogy másokat megtérítsek, csapdahelyzetet teremt, még akkor is, ha idő-, ima-, szolgálat-befektetésem kamatozni látszik, és egyre növekszik az általam megtérők száma.
Az ébredések a mennyben jegyeztetnek elő. A pünkösdi szellő megelőzte Péter prédikációját, a Szentlélek megjelenése nem az apostol jó szervezőkészségének és szónoki képességeinek tudható be. Péter egymagában félt és néma volt, mint egy használatlan kürt, de amint a Lélek kézbe vette ezt a hangtalan hangszert, és belefújt, háromezer ember tért meg a szavára. Megtörte a hallgatóság minden ellenállását, késszé tette őket az Ige befogadására.

Mindenkit, akinek a megtérésében felhasznált engem Isten, tulajdonképpen Ő szeretett magához. Nincs okom büszke lenni, még a nyilvánvaló, lemérhető eredmények fölött sem pöffeszkedhetem. Inkább csodálkozással és csodálattal állok meg ott, ahol a Lélek szele fúj.
Az Ő országában a megtéréseknek a minősége számít, nem a számuk. Ezért van öröm a mennyben már egyetlen bűnös megtérésén is, de ítélet van azokon, akik megtértek, ám nem az élő Istenhez. A Lélek meghökkentő matematikára tanít. Szerinte egyetlen fülbevalós, technós, narkós fiatal nyom annyit a latban, mint 99 hallelujázó. Az elveszettet megkeresi.
Őneki gazdálkodunk, Övé a termés. Lett légyen az anyagi, pénzbeli vagy lelki/szellemi. Nemcsak a százada vagy a tizede annak, hanem minden. Merthogy Ő vezet a keresethez, a gyarapodáshoz is. Minél inkább maga mellé vesz Isten inasnak és munkatársnak, annál inkább dicsőíthetem Őt, és örülhetek annak, hogy a nevem fel van írva a mennyben (Lk 10,20). Ez elég nekem. Ez a kegyelem.

Ima Lélekért

Mennyei Királyunk, szegények között a legszegényebb,
aki a tanítványaid szeme láttára fölemeltettél a mennybe,
visszatértél az atyai házhoz, mialatt az ég felhője
körülfogta a halál mélységeit megjárt testedet;
visszatértél, hogy elhalványuljon a látás,
és felragyogjon a Téged szeretők szívében a hit;

magukra maradt tanítványaid szeme láttára körülfogta testedet a bizonyságok fellege:

ugyanaz a felhő, amelyet Izrael Szentje vont maga köré, amikor meglátogatta népét,
elfedezve önnön ragyogását, amit emberi szem el nem hordozhat;
ugyanaz a felhő, amely a szolgaság házából kiragadott népet vezette fényes nappal
a pusztaságban a Jordánon túlra, elfedve a látható utat, és föltakarva a láthatatlant;
ugyanaz a felhő, amely a Szentek Szentjében elrejtette jelenléted látható jeleit, Láthatatlan Teremtőnk,
meghagyva téged ott is a hit homályában a színről színre látás első napjáig;
ugyanaz a felhő, amellyel visszatérsz a láthatatlanból a láthatóba, amikor minden szem
meglát Téged, mi is, akik egy akarattal átszegeztünk a sötétség péntekén:

Amikor azt kérjük tőled, Mindenható, teremts újjá bennünket,
kiöntvén ránk Szentlelkedet, bizony nem tudjuk, mit kérünk:

Mert éles fény a Lélek, amely elhatol a szív legmélyéig, a velők és vesék megoszlásáig,
és semmi nincs, ami előtte rejtve maradhatna;
Mert emésztő kettős tűz a Lélek, amely megpróbálja még az aranyat is,
hogy megtisztulván a Mennyei Vőlegénynek legyen ékessége;
Mert vihart hozó szélzúgás a Lélek: elterül, aki azt hiszi, erősen áll, holott ki állhatna meg őelőtte,
aki még a Fiútól sem vonta meg a szenvedések színig töltött poharát;

Nem tudjuk, mit kérünk, de Téged kérünk, Üdvözítőnk:
Szenteltessék meg a Te neved bennünk,
hogy szentek lehessünk
a Szent Lélek által, parancsod szerint.

"Tudtotokra adom, ...senki sem mondhatja: - Jézus Úr -, csakis a Szentlélek által".
(1Kor 12,3)

Ha akarod, sem hihetsz. Ha megfeszülsz, sem mondhatod Úrnak Jézust - a Szentlélek nélkül.
Képes vagy kenyeret tenni a szádba, de azt, hogy étvágyad legyen, amikor nincs, hiába aka-rod: jóllakottan nem tudod meghozni az étvágyadat. Ágyba bújhatsz, de ha éppen álmatlanságban szenvedsz, hiába erőlteted az alvást. Dicsérheted Istent, de igazi, mély csodálatot iránta nem fakaszthatsz magadban, bárhogy is akarod.
Nem azt a legkönnyebb hinni, amit legkönnyebben lehet, azaz amit Isten nélkül is képesek vagyunk elhinni, annyira valószínűnek látszik. Az nem is igazi, bibliai értelemben vett hit. Hinni csak azt kell, amit lehetetlen. Hinni csak azt lehet, aminek elhívéséhez teljességgel Rá vagyok utalva. Istent Istennel hiszem. Istennel dicsérem az Ő igéjét is (Zsolt 56,5), ígéreteiért is csak általa lehet hálát adni.

"Minden lehetséges annak, aki hisz" (Mk 9,23) - mondja Jézus a megszállott fiú apjának, aki felismerte, hogy Jézus segítsége nélkül még azt sem tudja elhinni, hogy segíthet rajta Jézus. Ezért kiált éppen Őhozzá hitért, ugyanahhoz, aki tőle ezt az embertől ki nem telő hitet megkövetelte: "Hiszek (az eredetiben "Hinni akarok!"), Uram, segíts a hitetlenségemen!"
Jézus nélkül az Atya nem tud és nem is akar nekünk megbocsátni: nem békülne meg velünk Nélküle. Hiszen csak Jézus Krisztus, aki maga Isten, volt képes az önzetlen Szeretet ilyen mértékű áldozatára. Isten nem válthat meg Isten váltsága nélkül. Ezért isteni ajándék a megváltás. Jézus nélkül elfogadni sem lettünk volna képesek ezt a váltságot, merthogy nem akármilyen hit szükséges hozzá. De Jézus Lelke által és Jézusért váltságát megragadni képes hitet ajándékoz nekünk. Ezért isteni ajándék a hit is (Ef 2,8).
Senki sem mondhatja Jézust Úrnak enélkül. Csak a Szentlélek által akarhatom, amit Isten akar. A megváltást az Atya isteni módon tervezte el, a Fiú isteni módon vitte véghez, a Szentlélek pedig isteni módon alkalmazza ránk, az általa ajándékozott és gerjesztett isteni hit által.
Ha nem tudsz hinni, ha nem tudod akarni, amit Isten akar, ha nem tudod még Úrnak mondani Jézust, azaz a te személy szerinti Uradnak, noha tudod, enélkül nem lehet Isten elé járulni: akkor is vigasztalódj (a Szentlelket Jézus Vigasztalónak mondja), mert még mindig kiálthatsz Istenhez ezért a hitért. Ne félj, nem haragszik meg érte, sőt erre a kiáltásra vár, hogy végre isteni hitet ajándékozhasson neked.