Madách Imre, Kölcsey Ferenc és Petőfi Sándor élete és munkássága áll az idei Harkányi Szabadegyetem középpontjában. A novemberi előadássorozatra díjmentesen, regisztráció nélkül várják az érdeklődőket – tudtuk meg a szervező Horváth Andrea lelkipásztortól.
Victor János gazdag teológusi és missziói munkássága máig meghatározó maradt, de méltatása mellett sem szabad elhallgatni életművének ellentmondásos részeit. Lányi Gábor egyháztörténeti előadásának összefoglalója.
Feladatának érzi, hogy lebontsa a nemzetközi károlis hallgatók közötti kulturális és egyéb falakat, és otthonos közeget biztosítson számukra Budapesten. Csatai Viktóriával egyetemi lelkigondozói szolgálatáról beszélgettünk.
A Lónyay Utcai Református Gimnázium életében különös jelentőséggel bír az idei tanév, mivel 1993 szeptemberében, vagyis éppen 30 évvel ezelőtt indulhatott újra az Iskola, amit 1952-ben – kilenc évvel azután, hogy a Kinizsi utcában elkészült az új épülete – államosítottak.
Száztíz éves templomuk korszerűsítését, új gyülekezeti termük kialakítását és közösségi helyiségük teljes megújítását ünnepelték az orgoványi és jakabszállási reformátusok 2023. november 5-én.
A drogszakma megalakulásáról, a kisgyermekes lelkésznők mindennapjairól és az élő hit erejéről beszélgettünk pécsi otthonában Szabó Judittal, a Zsibriki Drogterápiás Intézet vezetőjével.
Hován Boglárka a Monor-Nagytemplomi Református Gyülekezet diakónusaként időseket és betegeket vigasztal nap mint nap tettel, jó szóval, Isten Igéjével.
Végzős középiskolásokat vár nyílt napjaira a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara 2023. november 23-án és december 7-én. A részvétel regisztrációhoz kötött.
„Tudtad, hogy amikor meghal, akkor nem leszel mellette. Vajon le lehet-e késni a halálról?” Halottak napja – református szemmel. Fábián Márton jegyzete.
„Hittanbácsi, mit fogunk ott csinálni?” – kérdezgették a gyerekek a halál utáni életről. A feltámadás evangéliuma nekem is a gyászolókkal töltött idővel együtt csúszott le a fejemtől a szívemig. Martoni Molnár Sándor lelkipásztor jegyzete halottak napja elé.
Nehéz meghatározni, mikortól számított reformátusnak egy 16. századi magyar prédikátor, az azonban biztos: történelmünk mérhetetlen szenvedéssel teli időszakában szelídségük és állhatatosságuk Krisztusra mutatott, és ez sokakat megérintett. Balogh Judit történész írása a reformáció kibontakozásának első éveiről.
Nem újdonság, hogy a sport sok mindent tanít: kitartást, küzdést, együttműködést, önfegyelmet. De számomra most kiderült: a sport a reformációról is tanít.
Az országos átlagnál kevesebben vallották magukat reformátusnak Dunamelléken. Térképen mutatjuk a legfrissebb adatokat, melyeket Duráczky Bálint szociológussal elemeztünk.
„Mindennek rendelt ideje van” – ezzel a címmel jelent meg Varga László nyugalmazott lelkipásztor, korábbi dunamelléki főjegyző, volt országgyűlési képviselő életéről szóló könyv, melyet először Kecskeméten mutattak be.
A gondolattól a nyomdába kerülésig nyomon követtük egy beszélgetésindító társasjáték útját, mely a kiskunfélegyházi Parakletos Könyvesház gondozásában jelent meg. Tartsanak velünk!
A fogorvostól mindenki fél, de vajon mibe veti reményét ő maga? Hitről és hivatásról beszélgettünk dr. Nagy Ákossal, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinikájának igazgatójával, a Pécs-Kertvárosi Református Egyházközség presbiterével.