„A Jézus tanításában szereplő boldogság nem állapot, hanem kapcsolat” – fogalmazott a portálunknak adott évindító interjúban Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. Evangéliumi találkozásokról, a párbeszéd elsődleges szerepéről és a keresztyének egységéről is beszélt az egyházvezető.
A megtérés ajándék, vagy a saját, felnőtt hitéért mindenkinek magának kell megküzdeni? Interjú Szabó Dénes karnaggyal, a Nemzet Művészével az Isten-ember kapcsolat ágairól-bogairól, zenei utalásokkal fűszerezve.
Szolgálatközpontú bibliaiskolai tanfolyam indul a Tolnai Egyházmegyében mindazok számára, akik a gyülekezet keretén belül segíteni akarnak Isten országának az építésében azzal, hogy a Biblia mondanivalóját tolmácsolják, közvetítik.
Öt évvel ezelőtt ezen a napon történt a tragikus veronai buszbaleset. Az áldozatok tiszteletére ma este emlékkoncertet tartanak, ahol a fasori református gyülekezet ifjúsági csoportja is énekel majd. Társuk halála után hitük és a közösség megtartó ereje nyújtott vigasztalást – idézte fel Börcsök Fruzsina ifivezető.
„Nem attól lesz jó a közösség, ha az épület kifogástalan, de minden feltétel adott ahhoz, hogy belakjuk, kimerészkedjünk a szobáinkból és kialakítsuk a közös életünket”
Január tizenhatodikán elkezdődött az idei ökumenikus imahét. A budapesti nyitó istentiszteleten együtt szolgáltak a MEÖT tagegyházainak vezetői, és közösen imádkoztak az üldözött keresztényekért is.
A PedKaszt nevű podcastsorozat nemcsak ismeretterjesztést, de közösség- és lélekformáló tartalmakat is közvetít mindenkinek. Készítői arról meséltek nekünk, hogyan építi emellett a KRE Pedagógiai Karának közösségét is.
Bereczky Ildikó korábbi harkányi lelkipásztor lett a Baranyai Programtanács koordinátora. A régiót jól ismerő lelkész szerint a Baranya-program radikális segítséget jelent a helyi református gyülekezetek számára.
Minden szülő nyugodtabban alszik, ha tudja, hogy mindent megtett a gyermeke egészségéért. Kollák Zitával, a Bethesda Gyermekkórház oltóparancsnokával az 5-11 éves korosztály átoltottságának fontosságáról beszélgettünk.