„A kegyelem dönt”
Ravasz László huszonhét esztendőn át szolgált dunamelléki püspöki tisztségében egészen 1948-as lemondatásáig. Kálvin téri lelkipásztorként még öt év adatott neki az igehirdetői szolgálatra, majd néhány kivételes hónap az 1956-57-ben kibontakozó, a forradalom idején szárnyra kapó, de csakhamar kisiklatott Megújulási Mozgalomban – ismertette ünnepi előadásában Bogárdi Szabó István teológiai tanár, korábbi dunamelléki püspök.

Bogárdi Szabó István azonban úgy véli, máig nem született igazán kiegyensúlyozott történelmi munka Ravasz László összetett pályaképe bemutatására. „Miután Ravasz László nem tudta és nem akarta kioldani magát a 20. század első felének magyar sorskérdéseiből, a méltatás és az emlékezés, az elfogadás és a kritika sokkal tágasabb, bonyolultabb, mint amit a klisék vagy ezek alkalmi ötvözetei kínálnak.” Úgy vélte, Ravasz maga is sejtette ezt. „Pályafutásának javarészét és egyházkormányzói szolgálatának ellentmondásos, tragikus korszakát summázva ezt mondja: A végső szó Istené, a kegyelem dönt.”

Az újraépítő
Ravasz László erdélyi püspökhelyettesi szolgálata után az állandóság vagy tartósság társadalmi-történelmi szerkezeteiből kizökkenve drámai és tragikus változások, törések, szakadások világát találta Dunamelléken is. „Ám a létrontás csüggeteg önfeladása helyett, eltökélte magát az újrakezdésre” – fogalmazott az előadó. „Dunamelléki püspökként a maradék összegyűjtését, az erők rendberakását, megfelelő csoportosítását, okos felhasználását kellett végrehajtania, és ez elég is lett volna. Ravasz László azonban az újraépítés egyházkormányzati programjával érkezett, és ezt püspöki szolgálatának végéig szem előtt tartotta.”

Ravasz lényegre törő leírása szerint ugyanis „a 19. század református egyháza hivatalos (vagy hivatali) egyházként élt, missziói és pásztori munkát nem végzett, hanem liturgikus és iskolaegyház volt. Társadalmi jelenlétét anti-katolikus politikában élte ki, meddő sérelmi tónusban, céljának pedig a katolikus fölény visszaszorítását tekintette. Ravasz ellenben célul az egyház missziósítását, a misszió egyháziasítását tűzte ki. A megújítás erőit az evangéliumban kereste.”

Egyház és misszió
„Ravasz világosan látta azt is, hogy a 19. század végének ébredési, hitbuzgalmi mozgalmai egyesületekbe szerveződtek. Noha maga is egyesületek és missziói szervezetek tagja volt ifjúkorában,  felismerte, hogy ezek könnyen elporladhatnak, miközben az egyház kiüresedik, mert elveszíti vagy éppen elsikkasztja a maga lényegét, a megelevenítő evangéliumi szolgálatot.”

Azt is látta, hogy ez a program roppant feszültséget teremt a misszió és a pásztori szolgálat között, mert a misszió folytonos igyekezet az evangélium közlésére, míg a pásztori szolgálat a megébredtek és Krisztus-követők gondozása. „A misszió folyton feszegeti a kereteket, és bátran hajlítja magához az adott lehetőségeket és eszközöket, a pásztori munka inkább szilárdítja, erősíti a kereteket, és tartózkodik az innovációtól. Az egyik kerítést bont, a másik kerítést húz.”

Kereszténység és politika
Ravasz László mélyen hitt abban, hogy Magyarország állapota csak evangéliumi erőkkel jobbítható. „A misszió – közvetlenül az evangélizálás – az egyetlen út, amelyen a holnapba átmehetünk – mondta 1932-ben.” Bár ismerte a keresztyénség történelmi paradoxonját is, nem félt a megújítás munkáihoz társadalmi és politikai kapcsolatokat keresni és használni – tette hozzá Bogárdi. „Tudta, hogy a világ krisztianizálása könnyen a visszájára fordulhat és a keresztyénség szekularizálása lesz belőle, de vállalta ennek kockázatát.”

Az örökség
Ravasz László püspöki szolgálata nem dunamelléki sajátosság némi erdélyi ízzel, hanem az egész magyar reformátusság, sőt, bizonyos értelemben az egész magyar keresztyénség jellegzetes tükre – összegezte Bogárdi Szabó István. „Öröksége egyszerre szellemi és történeti. A püspöksége idején épített és felszentelt félszáz templom, a hetven parókia, a hetven iskola, a jól megszervezett, majd a kommunizmusban kettészakított budapesti egyházmegye megszervezése, a városi misszió és a korszerű szórványgondozás feltételeinek kidolgozása, és sok minden más is számba vehető, mai örökösei számon is tartják ezeket. Szellemi öröksége pedig tovább hat a bölcsész és teológus Ravasz elméleti és tudós munkáiban, a közíró Ravasz roppant sokaságú írásaiban és az igehirdető Ravasz prédikációiban, és persze plagizátorai seregében is.”

Ravasz László örökségében azonban van fájdalmas és józanságra intő is elem is. „Amilyen tévedhetetlenül ítélt a totális diktatúrák felől, olyan fájdalmas a tévedése a zsidóság ügyében. És ez intő példa a mi nemzedékünk számára, hogy csodálatos építő munkában, az egyház viszonylagos jó helyzete közepette és nagyszerű emberek körében is oda kell figyelnünk arra, hogy a roppant társadalmi mozgásokban könnyű elsodródni” – fogalmazott Bogárdi Szabó István. Ravasz Lászlótól azonban bűnbánatot tartani is megtanulhatunk – tette hozzá. „Nem magyarázkodik, nem okolja a körülményeket, nem másra keni a dolgot, hanem megvallja: először Istennek, aztán a kegyelmet nyert ember alázatával a világnak is. Csak a szabad ember képes olyan önkorrekcióra, mint Ravasz László. És csak a szabad emberek értik, hogy mindez nem egy túlélőjáték stratégiai eleme, hanem az új ember készsége az őt megújító Isten előtt.”

„Krisztus bennetek van”
Az ünnepi előadást követően Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke Pál apostol kolosséiakhoz írt levele első fejezetének 24-29. versei alapján hirdette Isten Igéjét. Az igeszakaszt az 1971-ben megjelent Ravasz László-féle Újszövetség-fordításból olvasta fel. Ebben a „Krisztus közöttetek van” kifejezés helyett a „Krisztus bennetek van” szerepel. „Az egyház titka, amikor fölismered, hogy ugyanaz van köztünk, benned és bennem. Lehet együtt hirdetni, tenni, építeni, a szó legjobb értelmében prezentálni – nem magunkat, hanem Krisztust” – fogalmazott a püspök. Krisztus titkába avat be Pál apostol, „hogy arra méltat bennünket, hogy osztozzunk az Ő szenvedéseiben a világért – a mi világunkért.”

Ravasz Lászlóról szólva elmondta: az egykori dunamelléki püspök a kegyelembe fogadottság példája. „Ő a miénk harcaival, kérdéseivel, tévutaival, győzelmeivel és áldott szolgálatával, hiszen nemcsak neki volt egyházkerülete, hanem fordítva is volt és van. Isten ajándékozta őt nekünk, hogy egyszerre segítsen minket nagysága és eltévelyedése is a kegyelem által.” Az emléknap kapcsán Balog Zoltán hozzátette: „ezt a gazdag örökséget, a múltat, a jelent és a jövőt egyben tartani – ehhez egy vagy két ember is kevés, mindenkinek hozzá kell tenni a magáét. A magyar református múltból következő jövőt fogadjuk el együtt Isten kezéből, és szolgáljunk érte, tegye meg érte mindenki azt, amit a saját helyén megtehet.”

Az ünnepi istentiszteleten Veres Sándor dunamelléki főgondnok imádkozott, és közreműködött Lovász Irén Kossuth-díjas énekművész, valamint Rátóti Zoltán színművész is, aki Ravasz László utolsó prédikációjának és az általa megfogalmazott püspöki programnak részleteit olvasta fel. Elhangzott egy archív felvétel is, amelyen Ravasz László püspök imádkozott.

Bogárdi Szabó István ünnepi beszéde Ravasz László beiktatásának 100. évfordulóján a Kálvin téri református templomban