A református Bethesda Gyermekkórház megnyitásának százötvenedik évfordulóján ezúttal arra emlékezünk, kik is voltak az évtizedekig romos állapotban hagyott épület eredeti lakói. Róluk mesélt portálunknak az egykori diakonissza, a kilencvenesztendős Ágnes testvér.
A Dunamelléki Református Egyházkerület budapesti székházában sokan szállnak meg átutazóban, James Arthur is egy közülük. Az ír farmer tíz éve minden nyáron Kárpátajára utazik, hogy többedmagával olyan angol nyelvi táborokban segítsen, melyeknek a résztvevői magyar fiatalok.
Szeretettel várjuk azokat a fiatalokat, akik elhívást éreznek arra, hogy egy éven keresztül egy másik országban szolgáljanak diakóniai munkában, segítő tevékenységekben.
Egy vesztett szabadságharc nemzedékének tagja, a megtorlást kamaszfejjel élte át, ifjúsága a Kádár-rendszer felívelőnek látszó szakaszára esett, alkotó éveit pedig a demoralizálódó szocializmus idején élte.
Az egyház jövőjéről és a lelkészek feladatairól, a liturgiáról, az imádságról és a migránsáradat következményeiről is szólt Bogádi Szabó István püspök, a Dunamelléki Református Egyházkerület újévi lelkészértekezletén. A január 11-i lelkésztalálkozóra mintegy kétszáz lelkipásztor látogatott el az egyházkerület budapesti, Ráday utcai székházába.
December 13-án választotta meg püspök-lelkipásztorának a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökét. A kialakult szokás szerint a nagytemplomi gyülekezet mint a tiszántúli egyházkerület „első" gyülekezete a kerületben megválasztott püspököt a püspöki szolgálata idejére meghívja lelkipásztorának. Fekete Károly lelkipásztori beiktatását január 10-én tartották, elődje 18 éven keresztül Bölcskei Gusztáv volt, aki jelenleg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora.
Az ünnepek után szép lassan visszarázódunk a hétköznapokba. A budapesti Bibliás Könyvesbolt, a Biblia Múzeum, valamint a Baár-Madas Református Gimnázium vezetőjét arra kértük, mondják el, mit várnak az új esztendőtől.
„Mondjuk ki végre: nem a vagyoni különbségekkel, hanem az emberrel van baj! Az emberrel, aki a sokról nem tud lemondani annak a javára, akinek kevesebbje van. Meg az emberrel, aki elüldögél a semmijében, és elvárja, hogy akinek sok van, az adjon neki." Bogárdi Szabó István püspökkel az irgalmasságról beszélgetett Fekete Ágnes, a Kossuth Rádió szerkesztője.
„Ha a családomba beleszületik egy gyermek, nem mondom neki, hogy várjuk meg, amíg tizennyolc éves lesz, hogy eldönthesse, milyen néphez akar tartozni, milyen kultúrában akar élni, milyen nyelven akar beszélni, magyar, német vagy román akar-e lenni, hanem megtanítom azokra az értékekre, amelyek fontosak nekem. Nemcsak anyagi javaimat akarom megosztani a családommal, hanem a szellemi-lelki vagyonomat, identitásomat és a hitemet is – vallja Böjte Csaba, aki több ezer gyermeket fogadott be az általa alapított otthonokba. A ferences rendi szerzetes szerint a rossznak nincs jövője, csak a szeretetnek.
Igére és testvéri közösségre vágynak azok a magyarok, akik elszakadtak szülőföldjüktől – nyilatkozták portálunknak a nyugat-európai szórványban szolgáló magyar lelkipásztorok. Megközelítőleg ötven nyugat-európai városban hangzik el rendszeresen magyar nyelvű igehirdetés vasárnaponként, további húsz gyülekezetben alkalomszerűen tartanak istentiszteleteket. Két németországi, egy ausztriai és egy svédországi magyar lelkipásztort, valamint egy észtországi gondnokot kérdeztünk a kivándorolt magyarok körében végzett misszióról.
Ismét jelentkezett benne az elhatározás, hogy alapos rendet tesz. Elérkezett az advent, a karácsony, majd az év vége. Ideje felszámolni, leltározni a lakásban itt-ott kialakuló, az év során felhalmozódott „vegyes-mindenest": egy-egy kosár, „übülle", fatál, két polc között meghúzódó rés, irattartó papucs, amelyekben a mindennapok sodrában helyet kaptak dossziék, papírok, jegyzetek, üzenetek, képeslapok, cetlik, meg aztán a kavicsok, tobozok, préselt virágok, faragott csecsebecsék, hajtogatott apróságok, kis csokik vagy már csak a papírjuk.
Hét év után bőröndökbe próbálom préselni ruháimat és emlékeimet, hogy az új év beköszöntével új életet is kezdjek. Az elmúlt időszakban idegen országban teremtettem magamnak otthont, most mégis úgy döntöttem, hogy mindent hátrahagyva hazatérek.
Az évnek minden egyes pillanatában összesűrűsödik múlt, jelen és jövő, mégsem szoktuk ennyire kiélezni a kérdést: mi van mögöttünk, és mi előttünk, mint szilveszterkor. Csak egyetlen pillanat a sok közül, amikor hátra vagy éppen előre lehet tekinteni és tanulságokat levonni, terveket szőni, mégis valahogy ennek lett neve, hagyománya, műfaja: óév, szilveszter. Ilyenkor összejövünk, bulizunk, durrogtatunk. És számot vetünk.
A nagyapám mindig azt mondta: nem akkor kell takarítani, mielőtt a vendégek jönnek, hanem akkor, ha elmentek. Mindig megmosolyogtam ezt a mondatot, mert persze a gyakorlat szerint pont fordítva van.
Aki lépett már legóba, tudja, mennyire fájdalmas érzés, a kis ártatlan darabka hogyan válik szörnyű fegyverré. Szülők sokat tudnának erről mesélni, hogyan töri meg a sötét gyerekszobába óvakodó lépteket a talpbahasító vész. A szanaszét hagyott építődarab az egyik legjobb érv a rendrakás mellett, tudnánk még tovább sorolni, nem csak gyerekeknek, miért is fontos a rendezett tárgyi világ.
Mikor leültem cikket írni az ünnepek után, a gondolataimat mintha kiradírozták volna. Az advent és a várakozás hálás téma; a karácsonynál csak arra kell figyelni, nehogy közhelyekbe fulladjon az írás; az újév pedig triviális. Viszont december 28. és 31. között senkiföldje húzódik, a két ünnep mostohagyereke: elegünk van a régi évből, de az új még nem kezdődött el; és még az idő is pocsék.