Ha szemtől szemben állhatnánk Vele és szólhatnánk Hozzá, talán Neki is azt mondanánk: ne pazarold az emberekre a szereteted, a türelmed, a jóságod, mert nem érdemlik meg. De az Isten nem hallgatna ránk, mert feltartóztathatatlanul szeret.
Hittanoktatói végzettség nélkül is részt vállalhatnak a gyülekezeti gyermekszolgálatban, akik elvégzik a dunamelléki egyházkerületben meghirdetett alapfokú képzést.
Magyarország kormányának tapasztalnia kell, hogy sok döntését Európa többi részén nem veszik jó néven. Az országot egyházügyi törvénye miatt – ami 2012 elején lépett érvénybe – bepanaszolták az Emberi Jogok Európai Bíróságánál Strasbourgban. A vita az országban sem csitult – írja egy nyugat-európai egyházi lap.
Boldog új évet kívánok - olyan emberi ez a megkopott mondás, hiszen vágyainkat és szeretetünket vagy legalábbis együttérzésünket egyszerre készek vagyunk kifejezni vele bárkinek. Igaz, egy éven át szünet nélkül még boldognak lenni sem lehet...
Ezekben a percekben talán már egyre többen ropogó petárdákkal, durranó pezsgőkkel, harsogó papírtrombitákkal búcsúztatják az évet. Nyilván nem az idő múlását ünneplik – hiszen ki örül annak? – inkább felejteni próbálnak, szeretnének önfeledten túllépni azokon a történéseken, amelyek kellemetlenek voltak, illetve amelyeket már úgysem hozhatnak vissza. Amolyan kollektív búfelejtő ez, esetleg egyfajta elégtétel.
Életük csúcspontja volt az olimpiai bajnoki győzelem, azonban mégsem erről, hanem az üzenetükről, hitükről, küzdelmükről beszéltek londoni aranyérmeseink, akiket a jövő évi terveikről is kérdeztünk.
Az új esztendőben is az evangéliumot hirdeti a kéthetente megjelenő református újság, új és megszokott rovataival, a keresztyén ember hitét és életét érintő témáival.
Nem tudom, hogy a barátomnak, aki gimnazista korában elindította az sms-missziót, milyen dallammal jelezte a telefonja, amikor üzenete érkezett. Ha erre gondolok, a képzeletemben mindig angyalszárnyak suhogása hallik. Milyen bátor, elkötelezett legénynek kellett ahhoz lenni az ezredfordulón, hogy mobil mozgalmat indítson az ige terjesztésére. Ha valaki a Biblia üzenetére akart ébredni a kollégiumban, egyszerűn meg kellett adnia a számát.
Mikor egy-egy nagy út végére jutunk, hazaérkezünk. Oda, ahol Isten mindent elkészített számunkra. Karácsonykor megtapasztalhatjuk, hogy Isten vár minket – mondta karácsonyi üzenetében a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Szabó István a régi bölcsességre emlékeztetett: „Bármennyire szereted is Istent, tudd, hogy Ő véghetetlenül jobban szeret téged."
Újabb hét kitüntetettnek ítélték oda a Magyar Örökség Díjat. A Magyar Örökség és Európa Egyesület elismeréseit szombaton adták át a Magyar Tudományos Akadémián. Az elismerést két református, Czine Mihály (1929-1999) Széchenyi-díjas irodalomtudós, valamint Böszörményi Gergely, a Református Zenei Fesztiválok igazgatója is megkapta.
A szeretet ölelés – mondja egy negyedikes fiú. Barnabás Kende szerint az egymás iránti szeretetet az öleléssel fejezzük ki. Amikor anya és apa megölel, az szívderítő – teszi hozzá a fiú azon az iskolai karácsonyi ünnepségen, ahol Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi pakkjait osztották szét.
Nincs olyan ember, aki ne kapott volna valamit, amire szüksége van másnak ebben a világban. Sok minden lehet az életünkben, amivel mások felé fordulhatunk, amivel a másik, ránk bízott embertársunkat erősíthetjük, támogathatjuk, emelhetjük.