„Életem tevőleges segítője volt, de nem csak az enyémnek: bölcsességével, kedvességével és Isten-hitével minden hozzáfordulónak segített. Mély, meghitt kapcsolatunk volt, tulajdonképpen ő volt az én pótnagymamám” – fogalmaz Dizseri Eszter, akit Zsindelyné Tüdős Klára életéről és örökségéről kérdeztünk.
Készen kapott válaszok helyett jó kérdéseket kutat. Szívesen bújja az igemagyarázatos könyveket, de van, amit csak szépíróként tud elbeszélni. A félig magyar, félig szír származású református lelkésszel, Masri Mona Aichával beszélgettünk.
„Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi, Jézusa kezében kész a kegyelem, egyenest oda fog folyamodni” – ezzel a versrészlettel felelt Bibó István ’56-os államminiszter, amikor védőügyvédje 1957-ben azt javasolta neki, mindenképpen kérjen kegyelmet politikai perében. Bibó István életéről, jelleméről és hitéről unokáival, Bibó Istvánnal és Bibó Andrással beszélgettünk.
Református lelkész akart lenni, végül divattervező lett, méghozzá sikeres. Egyedi szabású és kivitelezésű kabátjait Európa-szerte és a Távol-Keleten is forgalmazzák. Üzlettársával, aki egyben ikertestvére is, azt vallják: a divat van az emberért, és nem fordítva. Az Ille/Olla alapító-tervezőjével, Illéssy Lenkével beszélgettünk.
„Az osztrák követségről átküldtek egy fehér vöröskeresztes autót 1956 őszén, hogy ha nyugatra szeretnénk menni, itt a lehetőség. Nagyapám azonban olyan erős kulturális meghatározottsággal volt magyar kálvinista, hogy nem volt kérdés a maradásunk” – meséli Szacsvay Éva néprajzkutató, Ravasz László egykori dunamelléki református püspök unokája.
Hazánk nemcsak küld, de fogad is misszionáriusokat. Lelkész- és gyülekezeti körökben szeretetnek és megbecsülésnek örvend egy holland házaspár, Marco de Leeuw van Weenen és felesége, Janneke, akik húsz évvel ezelőtt érkeztek hazánkba, hogy református közösségeket segítsenek a hit útján. Hogy mit jelent mindez, arról kisdorogi otthonunkban meséltek nekünk.
B. Tóth Klára lélekszárnyakról, sánta verslábakról, inspirációról, folytonosságról, tanításról, tanítványokról, találkozásokról, alkotótáborokról és a családjuk élő emlékezetéül szolgáló otthonáról mesélt.
Egész életében az igazságot képviselte, de sosem ment fejjel a falnak. Egyaránt merített a városi és a falusi kultúrából, mégis ez utóbbi jelentette számára azt a közeget, ahol a legtöbbet inspirálódott és inspirált. Az ormánsági falvak kultúrájáról, a magyarság lelki arcáról és a befogadásról beszélgettünk Bereczky Ildikó református lelkésszel.
Egy lány, aki leszereli a fiúkat a teológusfocin. Egy lelkészjelölt, aki feladta addigi elképzeléseit a jövőjéről, hogy kövesse az elhívását. De vajon merre vezet a labda útja? És a hité? Minderről Zoltán Bettinával beszélgettünk.
Számos helyen járt már a világban, de úgy érzi, Isten Baranyába hívta el. Vallja, hogy a hivatali feladatokat bárki elvégezheti, ehhez nem kell esperessé válni. Annál fontosabb feladatnak tartja a lelkészek pásztorolását. Másokat is hív megyéjébe, ahol a sok nehézség ellenére hűséges, kitartó lelkészek és gyülekezeti tagok vannak.
Fontosnak tartja a lelkészek meghallgatását, és azt, hogy a gyülekezeti tagok nagyobb áldozatot hozzanak a közösségeikért. Megyéjét rendezettnek, jól működőnek tartja, de tisztában van a hagyományokkal is, amelyek a lelki megújulást sokszor megnehezítik. Ezzel együtt látja az ébredést is megyéjében.
A legfontosabb lelkészi tulajdonságoknak a kedvességet és a készséget tartja. Bár egyházmegyéjében sokan küzdenek anyagi gondokkal, mégis azt kéri, azért imádkozzunk, hogy a lelkészek őszinte, hiteles életet éljenek. Szívesen bevon tanácsadókat munkájába, nem akar mindent azonnal és egyedül megoldani.
Kritikusan látja az egyházat, mert nagyon félti azt. Az egyházmegyét családnak szeretné látni, szerinte a rendszerváltás előtt megsérült bizalom csak így tud gyógyulni a lelkészeknél. Falakat próbál lebontani a gyülekezetek között, miközben nagy mélységeket és magasságokat lát megyéjében.
Vallja, hogy nyitottság és egymás elfogadása nélkül nem lehet jól szolgálni az egyházban. Miközben számos építkezés zajlik a fővárosban, az igazi épülést a kölcsönös bizalomtól és a belső békességtől várja. Esperesként nem a hatalom embere, hanem a lelkészek „katalizátora” szeretne lenni.
Nem töri meg a fővárosban tapasztalható közömbösség, és vallja, hogy a keresztyéneknek minden pillanatban látszódniuk kell. Nem elég csak hittanórákat tartanunk, a szülőket is meg kell szólítanunk. Esperesként a hitben, lélekben erős közösségekben látja a megújulást.
Az esperesválasztási időszakban a másik jelölt őt ajánlotta a saját bemutatkozásában. Ígéretes kezdet ez, ha valakit fontos tisztségre jelölnek. Ám büszkeségnek, önteltségnek nyomát sem láttuk rajta. Mint mondta, inkább másokat szolgál vezetőként, minthogy méltatlanná váljon Krisztus követésére.
Görgey Etelka mesélt nekünk írásról, az elbeszélések közösségformáló erejéről, jövőképről, az érthető beszéd fontosságáról, a nehezen megközelíthető egyházról és a lelkészi szerepekről.
Még mindig tudja, mit lehetne tenni, csak már nincs annyi ereje hozzá – mondja a kilencvenegy éves Kovács Miklós. Ennek ellenére fiatalokat megszégyenítően lát munkához, hiszen dolga van: a műhely kulcsával együtt a szakma fortélyait is át kell adnia unokájának.