Egy vesztett szabadságharc nemzedékének tagja, a megtorlást kamaszfejjel élte át, ifjúsága a Kádár-rendszer felívelőnek látszó szakaszára esett, alkotó éveit pedig a demoralizálódó szocializmus idején élte.
Simon Andrással, az egyvonalas rajzairól ismert grafikusművésszel budapesti műtermében beszélgetünk alkotásról, tehetségről, szeretetről, az élet értelméről. Röviden szólva: mélyre mentünk.
Mikor élete legmeghatározóbb élményéről kérdezem, az ötvenhatos forradalmat meséli szenvedéllyel. Varga László azon az emlékezetes októberen megjárta a mennyországot és a poklot.
Születésétől kezdve mosoly volt az arcán – mondogatta az édesapja. Pedig sokszor előfordult, hogy nem volt oka mosolyra. Édesapja korán beteg lett, lebénult, a tizennégy éves kislány pedig dolgozni ment, hogy segítsen a szüleinek. Boross Gézáné Szappanos Márta a nyolcvanöthöz közeledve is részese a budapesti teológia életének.
Úrilány volt, egyke, a család szeme fénye. Erdélyi nagybirtokon nevelkedett jómódban, élete egyik legnagyobb büszkeségének mégis azt tartja, hogy minden műszak őt akarta kazánfűtőnek a műszarugyárban. Schwendtner Hannát és idős szüleit kitelepítették Budapestről az ötvenes évek elején, de a büntetésnek szánt rendelkezés a visszájára fordult.