Szükség van egyházra, minden hibájával együtt, hiszen Krisztus értünk, emberekért alapította meg. Ezt a svábhegyi reformátusok is vallják, akik hosszú éveket vártak arra, hogy lelkészüket beiktassák. Templomuk, parókiájuk „hegyen épült várként” védi és várja a környéken élőket.
Kritikusan látja az egyházat, mert nagyon félti azt. Az egyházmegyét családnak szeretné látni, szerinte a rendszerváltás előtt megsérült bizalom csak így tud gyógyulni a lelkészeknél. Falakat próbál lebontani a gyülekezetek között, miközben nagy mélységeket és magasságokat lát megyéjében.
Ha emberséget gyakorolunk, akkor esély nyílik arra, hogy megértsük azokat a keresztényeket, akik más felekezetekhez tartoznak. Ha meg tudjuk hallgatni egymást, talán az is kiderülhet, sokkal több minden köt össze minket, mint gondolnánk.
Vallja, hogy nyitottság és egymás elfogadása nélkül nem lehet jól szolgálni az egyházban. Miközben számos építkezés zajlik a fővárosban, az igazi épülést a kölcsönös bizalomtól és a belső békességtől várja. Esperesként nem a hatalom embere, hanem a lelkészek „katalizátora” szeretne lenni.
Bár a technológiai fejlődés egyre inkább a mesterséges intelligencia irányában halad, az embert, az etikát és az erkölcsöt nem lehet kihagyni a folyamatból. Ma a Biblia sokak szemében túl réginek és megbízhatatlannak tűnik, pedig még a posztmodern üzletpolitikai problémákra is ad válaszokat.
Észak-Irakban találkoztunk egy magyar fotóriporterrel, aki muszlim barátaival Jézusról beszélget; keresztényekkel, akik az értük is kockázatot vállaló muszlim katonák családjain segítettek, és meglepetésünkre az is kiderült: nekünk, magyaroknak könnyebben nyílhatnak ajtók a kurdok lakta vidéken.
Nem töri meg a fővárosban tapasztalható közömbösség, és vallja, hogy a keresztyéneknek minden pillanatban látszódniuk kell. Nem elég csak hittanórákat tartanunk, a szülőket is meg kell szólítanunk. Esperesként a hitben, lélekben erős közösségekben látja a megújulást.