Miért és hogyan lesz valakiből kutató-mentő, és mi ad neki erőt ehhez az elhíváshoz a bevetések során? Többek között erről is mesélt nekünk Hegedüs Gábor, a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntese.
Segítség a lelkipásztoroknak, hogy a saját gyülekezetükben a szolgálatba bekapcsolódó aktív munkatársakat, világi vezetőket, presbitereket, tanítókat készíthessenek fel a gyülekezeti szolgálatok hatékony végzésére.
Az érzelmi intelligencia fontosságát nem szabad se túlmisztifikálni, se lebecsülni. De fejleszthető-e mindenkinél? Amennyiben igen, akkor milyen mértékben, és hogyan?
Sokunknak magától értetődő dolog a címben foglalt feltétel, bármerre indulunk, nálunk van a Szentírás. De akad olyan úticél is, amelyik kifejezetten tanácsolja, hogy legyen a kezünkben, amikor hozzájuk látogatunk. A brémai Bibelgartenben ingyenesen sétálgathatunk, miközben láthatjuk azokat a növényeket, amelyekhez egy-egy igehelyet is megjelöltek a kert kitalálói, létrehozói.
„Azt hiszem, a világ okos emberek nagy hahotája közepette fog elpusztulni, akik azt fogják hinni, hogy mindez csak vicc” – fogalmazott Søren Kierkegaard dán teológus 1841-ben. Ha ma minden jel katasztrófára utal, miben reménykedjünk keresztyénként az ökológiai krízisek időszakában?
A megtérő Saul, a közismert népdal, a halottakat életre hívó trombita, a kakukk és a csalogány – a nyár vége igazi lelki és kulturális feltöltődést ígér az OrgonaPont koncertsorozatban.
Egy jamaikai barátom Bob Marleyt idézve beszélt nekem először a mentális rabszolgaságról. Az egykori angol gyarmaton élők nyilván sokat tudnak nemcsak az elnyomásról, hanem arról is, hogy annak milyen utóhatásai vannak. Persze, nekünk, magyaroknak sem kell messzire utaznunk ahhoz, hogy elnyomásról vagy annak hatásairól beszélhessünk.
A belső szabadság nyílt horizontú vizére nehéz kihajózni. Egész életművek rekednek meg a kikötőkben, amik csak azért tűnnek művészetnek, mert ugyanaz a víz nyaldossa őket a stég biztonságánál, mint ami másokat bevisz a mélyre.
A bátyáim nem kedveltek különösebben, amikor kicsi voltam. Megértem, szerintem is idegesítő kisgyerek voltam. Élesen él bennem a pillanatok emléke, amikor sóvárgok azután, hogy részese lehessek mindazoknak a mókáknak, amelyekből kiközösítettek.
Könnyű úgy hazamenni a vasárnapi istentiszteletről, hogy alig tudunk meg valamit a mellettünk ülőről. De érdemesebb önmagunkat felvállalva, maszkok nélkül, elfogadó életközösségben élni keresztyénként.