Amikor egy gyülekezet tábort szervez, fenntartói járulékot szed, hivatalos adatokat rögzít, az adatokat szabályosan kell tárolni és könyvelni. Ebben nagy segítséget jelent az Ariadne nevű program, amelyet folyamatosan fejlesztenek kerületünk több száz gyülekezetének bevonásával.
„A keresztyén vallástétel egyetlen totális uralmat ismer el: a Jézus Krisztus uralmát. Ő az, aki Isten akaratából igényt tart egész életünkre. Ezzel azt mondjuk ki, hogy Jézus Krisztuson kívül senki más és semmilyen más hatalom nem követelheti teljes elkötelezettségünket."
Fekete Károly tiszántúli püspök személyes keresztyén felelősségünkről fejtette ki gondolatait a tihanyi konferencián.
Kezdetét vette Tihanyban a Közös gondolkodás a jövőről – Felelősségünk táguló körei című vallásközi konferencia. A kétnapos találkozó célja annak vizsgálata, milyen felelősséggel tartoznak a hívő emberek a teremtett világért és embertársaikért.
Két nap neked, amikor te vagy a fontos, amikor megállhatsz, amikor magadra figyelhetsz. Két nap neked, amikor testvéreket találhatsz, amikor Jézussal lehetsz, amikor föltöltődhetsz.
Nehéz rátalálni a lelkiség útjára. Néhol keskennyé válik, néhol kétfelé ágazik, de akár a mindennapi munkavégzéseink során is helyreállíthat minket. A „Lelki éhség 2.0” konferencián együtt kerestük a közös utunkat.
Minden más ünnepen azt ünnepeljük, hogy Jézussal történt valami: karácsonykor megszületett, nagypénteken meghalt, húsvétkor feltámadt, de a pünkösd kivétel: ekkor az emberrel történt valami.
Már lehet jelentkezni a Reformátusok Szárszói Konferenciájára, a téma: Keresztyéndemokrácia?! Összeegyeztethetőek-e a modern világgal a demokratikus és keresztyén értékek?
Az ismeretüket, hitüket megerősítő fiatalok számára a konfirmáció gyakran a folyamat végét jelenti, így sokan elhagyják gyülekezetüket. Hogyan segíthetünk abban, hogy a konfirmandusok egyházunk valódi tagjaivá váljanak?
Míg mások elmennek, néhány környékbeli keresztyén ott marad az elnéptelenedő, cigányok lakta faluban, hogy reményteljes jövőképet és gyakorlati segítséget nyújtson a helyieknek. Egy kelet-ormánsági faluban, Kémesen jártunk, ahol egyházi támogatással nyílt meg a mára már a közösségi élet központjának számító Jó kis hely.
Hosszú éveken keresztül a katolikus kápolnában gyűltek össze, most saját lelkészük beiktatását és templomuk felszentelését ünnepelték a monorierdei reformátusok. Mustármagnyi hitük fává nőtt, amely otthont adhat minden istenkeresőnek.
Minden közösségnek lehet honfoglalása, de honvesztése is, a török megszállás miatt elnéptelenedett tolnai falu mindkettőt átélte. Az új honfoglaláskor a reformátusok Istennek tettek ígéretet, hogy az Ő törvénye szerint élnek, ehhez ragaszkodva a gyülekezet a településsel együtt újjáéledt.
Istent dicsérni sokkal univerzálisabb, mint azt bármikor is gondolnám, de mi történik akkor, ha ehhez a magyar népi kultúra és az amerikai rockzene hangszereit használják fel?
A tegnap esti balesetben ütközött és felborult egy városnéző hajó, heten megmenekültek, de több mint húszan a Dunába vesztek, többségében koreai turisták, a hajó magyar személyzete és az idegenvezetők. Osztozunk a hozzátartozók, a családok gyászában és imádkozunk értük.
Szeretnivaló gazfickók – mondja kisdiákjairól egy tanár, aki együtt zenél, versel, vagy épp filmet forgat velük. A befektetett munkának eredménye van – mondja egy református lelkész a katolikus tengerben. A dél-baranyai Véménden nem a nyomorra, hanem a cigányságban rejlő értékekre figyelnek.
Hol kezdődik a világ, mi a történelem értelme és hová tart ez a világ? A bibliai nagy történet perspektívája még a keresztyének misszióról alkotott elképzelését is forradalmasíthatja. A Keresztyén misszió ma címmel szervezett könyvbemutatón és konferencián jártunk.