Ha mindig ilyen közvetlenek és felszabadultak lennénk, könnyebben megismernénk egymást, talán ez az egyik oka annak, hogy minden évben több százan vesznek részt szeptember első szombatján a délpesti egyházmegyei napon.
A folytonosság megmarad, de sok mindenben lesz változás. A budapesti teológia költözéséről, egy korszak lezárultáról, a Csopaki utcai épületről és az átmenet éveiről kérdeztük Bölcsföldi Andrást.
Van, ahol a diákok alig várják, hogy újból részt vegyenek rajta, a csendesnapok lelkileg is megérintik őket, de a diákok nem válnak gyülekezetté - vajon milyen céllal tartanak ilyen napokat?
Az elmúlt héten ott hagytuk abba, hogy a szeretet együtt jár a sebezhetőséggel. Azzal együtt, vagy annak ellenére, vagy épp azért szeretni a másikat, mert gyenge, mert rám szorul. És bevallani, hogy magam is ilyen rászoruló vagyok. Ez a sebezhetőség. Rendhagyó olvasónapló és könyvajánló – 4.rész
A J. R. R. Tolkien fiatalkorát bemutató film a külföldi keresztény kritikák célpontjává vált. De mit kezdhet egy rendező a hit ábrázolásával, mitől lesz keresztény egy film vagy egy szereplője, és mindez hol kérhető számon egy alkotáson?
Tíz éven át vezette a Károli Gáspár Református Egyetemet, mégis azt vallja, az maradt, ami volt: lelkipásztor. Balla Péter leköszönő rektorral beszélgettünk.
Osztozhatunk-e Istentől kapott szabadságunkon a mesterséges intelligenciával, és minek a felelősségét tolhatjuk át rá? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása lesz a jövő feladata.
Korunkban mindenkinek van „saját újságja”, amelybe folyamatosan hírek, információk, vélemények ömlenek. Ritkán lépünk személyes kapcsolatba az újságírókkal, akiktől azt várjuk, hogy hitelesen és jól írjanak. Ez a keresztény újságírók számára még nagyobb próbatétel.
Voltunk már olyan helyzetben, amikor úgy reagáltunk, olyan hevesen, olyan hangosan, olyan gyorsan, hogy magunk is meglepődtünk? A másik ember furcsán nézett ránk, s mi sem értettük, hogy mi is van?
Kevés olyan megrázó Igét ismerek, mint azok, amelyekkel Jézus a gyümölcsöt nem hozó szőlővesszők példájával figyelmeztet, hogy azokat a gazda lemetszi és tűzre veti. Vagy amikor megátkozza a fügefát,...
Pilinszkytől a textilművészeten, gospel zenén, szakrális festészeten át a vezetett botanikai sétáig – válogatás az Ars Sacra fesztivál dunamelléki programjaiból.
Hogyan lehet megbocsátani annak, aki kegyetlenül lemészárolta szeretteinket? Hogyan lehet egy borzalmas tragédia után újrakezdeni? Hogyan képesek áldozatok és bűnösök együtt folytatni? A ruandai kiengesztelődés útja példát ad mindenkinek.
A fiatalok vágynak a közösségre és szeretnék szeretni a hazájukat. Nem könnyű megszólítani őket, de borúlátással, pesszimizmussal nem jutunk előre. Üzeneteinket nem terhelhetik nyelvi béklyók.
Nem mindenki sikeres, aki jól teljesít, ugyanakkor nem minden sikeres ember büszkélkedhet kiemelkedő teljesítménnyel. Akkor végül is min múlik a siker? Kérdéseinkre Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató, a Harvard Egyetem oktatója válaszolt.
Számomra megnyerő, hogy ugyanaz a család- és párterapeuta szerző, aki világhírű, s módszerét Európában is minden szakember elismeri, tudott együtt gondolkodni egy keresztyén terapeutával, hogy megkeressék a közös pontokat, s a keresztyének számára külön is megtalálják a fogódzókat a házasság nehéz idején.
Szerette a csendet. A vidék csendjét különösen. Ritkán volt alkalma itt lenni. Megállt a kertben és nézte a fákat, bokrokat. A szilvafa ágai roskadoztak a sok gyümölcs alatt. Talán már bánta, hogy ennyit termett.
A valódi önmegvalósítás nemcsak rólunk szól, hanem a kapcsolatainkról is. Ez egyszerre szabadság és kihívás. Pál Feri ennek a lehetőségeiről és dilemmáiról beszélt az idei Csillagponton.
Isten háza nem a változatlanság, hanem a gyógyulás és a remény helye. Akkor van értelme felújítani, ha a benne élő gyülekezet erőt és hitet ad a településen élőknek. A csabdi reformátusok hálaadó istentiszteletet tartottak templomuk és parókiájuk felújításáért augusztus 18-án.