Istentisztelet 2020. március 1-jén

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Istentisztelet 2020. március 1-jén - Böjt első vasárnapján

Lekció: Mt 6,16-21

Textus: Lk 11,23

Szeretett Testvérek!

Böjt első vasárnapja. Mit mond ez a református embernek? ... Hagytam egy kis időt; valamit biztosan kigondoltatok magatokban. Böjt? Elsőnek általában ez ugrik be: katolikus szokás. Igazatok van! A görög „katholikosz" szó azt jelenti: egyetemes, általános, elfogadott, közönséges, mindenre kiterjedő. Mindenkire, aki tudja, mit kezdjen a böjttel. Mindenkire, aki nem a betegsége, és nem a hiúsága miatt böjtöl. A böjt általános, elfogadott, mindenki számára nyitott lehetőség arra, hogy megtisztítsa az elméjét. Közben pedig várjon arra, amit csak ebben a „szokatlan" állapotban érthet meg magáról, és arról, amit Isten kézbesít neki - nem hétköznapi csatornákon keresztül, hanem a böjt felfokozott érzékenységű vezetékein.

Böjt. Visszakerestem az elmúlt tizenkilenc év böjti időszakában, ebben a gyülekezetben elhangzott igehirdetéseimet. A böjtöt értelmezve, a böjtről beszélgetve visszatérő rendszerességgel arról volt szó, hogy mit vonunk meg magunktól. Mit függesztünk fel addig, amíg „kiböjtöljük" a húsvétig tartó napokat.

Engem ma azzal bízott meg a Jézussal és az Atyával egyenlő, jelenleg itt tartózkodó, (és ezzel egyidőben, a kerek világon mindenütt jelenlévő) Szentlélek Isten, hogy az akármilyen szintű és színterű idei böjtünkben ne arra figyeljünk, hogy mit „ne", hanem arra, hogy mit „igen"!

Hogy kezdjünk neki? Zsinagógázzunk! Csináltátok már? Zsinagógáztatok már? ... Tessék? Hogy az egy játék-e? Igen! Abban az értelemben, ahogy a „A magyar értelmező nyelv szótára" meghatározza. Játszik az, aki: „Szórakoztató tevékenységet végez kedvtelésből vagy: ügyességének, erejének gyakoroltatására." Zsinagógázni együtt is tudunk, de be kell vonni valakit „erőnk és ügyességünk gyakoroltatására". Jézust. Nélküle nem lehet „zsinagógázni".

Ő mondta: „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol." Ideje, hogy elmondjam, miért használom, miért találtam ki ezt a „zsinagógázni" szót.  Az aktív böjt miatt. Annak érdekében, amit az előbb említettem: idei böjtünkben ne arra figyeljünk, hogy mit „ne", hanem arra, hogy mit „igen"! Gyűjtsünk együtt Jézussal! „Gyűjteni", úgy van az evangélium fennmaradt görög nyelvén, hogy: συνάγω (ejtsd: szünágó). Ebből származik a συναγωγή (ejtsd: szünágógé), amit mi zsinagógára magyarosítottunk. Az meg azt jelenti: gyűlésterem. A hely, ahol összegyülekeznek. Kedves, Szent Játékostársaim! Ha benne vagytok abban, hogy zsinagógázzunk, akkor az idei böjt alatt Jézussal együtt nekilátunk, vagy még jobban összpontosítva: folytatjuk a gyűjtést. Ezt jelenti a zsinagógázás. „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol." Mi vele, Jézussal vagyunk, és vele együtt akarunk gyűjteni. Vele játszunk. Jézussal végezzük e világon kapott legkülönlegesebb kedvtelésünket, tőle nyert ügyességünk és erőnk gyakorlását. Kedvünket leljük abban; kedvünk van hozzá, hogy vele zsinagógázzunk - értitek már mit jelent -: vele gyűjtsünk. Vele szedjük össze (szünágó!), vele gyűjtsük egybe (szünágó!), vele ébresszük fel (mert ezt is jelenti a szünágó!), vele hívjuk a körünkbe (szünágó!) azokat, akiknek a pásztorolására hívott el minket.

Nem csak a lelkipásztort? Nem csak a papokat? Nem bizony! Ó, mi lenne a gyülekezetünkkel; mi lenne a reformátusokkal; mi lenne az Egyházzal; mi lenne a világgal, ha csak a lelkészekre és a papokra lenne bízva Isten gyermekeinek összegyűjtése?! Együtt kell dolgoznunk! Az iskolában megtanítják a differenciál-számítást, de az nem a tanár dolga, hogy a diák tudja, kit kell előre engednie az ajtóban. Együtt kell dolgoznia a szülőkkel! Hittanórán az iskolákban, és itt, a templomban a fiatalok elsajátítanak bizonyos ismereteket a Bibliából, de ha csak velünk imádkoznak, a szüleikkel és a testvéreikkel pedig soha, akkor lemaradnak egy olyan lelki élményről, amit sehol máshol nem tudnak megélni. Mínusszal kezdik a saját házasságukat, gyereknevelésüket. Együtt kell dolgoznunk a szülőkkel! Az orvos beadja a védőoltást, de nem biztos, hogy elmondja nekik, hogy ne abba a kezükbe köhögjenek, tüsszentsenek, amelyikkel kezet fognak, vagy megdörzsölik a szemüket. Ez a szülő dolga!

De ne csak a gyerekekről beszéljünk! Együtt kell tennünk a jobb, és még teljesebb házastársi kapcsolatokért. Amíg bárhogy is, még egy elkapkodott döntés után is, de él az a házasság, addig van remény, addig van teendőnk. Együtt kell kipótolnunk a szülőkkel megélt érzelmi találkozások hiányosságait. Amíg élnek a szülők, addig nem késő. Imádkoztatok már a szüleitekkel? Együtt kell ápolnunk, gondoznunk, fertőtlenítenünk a félreértések miatt beteggé vált barátságainkat. Amíg szóba áll veled, amíg elérhető az a kolléga, az a jóbarát, addig győzködni fog a lelkiismereted, hiszen még akkor is rajtad hagyja Jézus a felelősséget, ha nem miattad kezdett megerjedni az a kezeletlen, korábban szépen érő jó viszony.

Együtt kell tennünk. Nekünk, egymással összefogva, Jézussal! Gyűjtsük össze, hívjuk, ébresszük fel vele mindazokat, akikért Krisztus az életét adta!

Ne azzal dicsekedjünk hát a tavaszi böjtben, hogy „nagy áldozatok árán" mennyi mindentől megfosztjuk magunkat. Induljunk neki, és lépjük át a szeretteink, a cimboráink, haverjaink, társaink és magunk között felhúzott alacsony, csak buktatásra jó küszöböket, és vágjuk át a lassan átláthatatlan, egyre magasabb sövényeket!

Csináljuk jókedvűen! Jézus használati utasítása ez volt, és máig ez maradt: „ha böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat". Hozd rendbe magad! Miért? Nem lenne hatásosabb, ha a komor képem, és nagy sóhajtásaim miatt minél többen észrevennénk, milyen új böjti módszert dobtam be? Nem. Jézus így fejezte be a mondatot: „böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád". (Mt 6,17-18)

Most már eszünkbe jutott legalább egy, de Isten segítségével lehet, hogy tucatnyi arc is. Igen, a cselekvő böjtöd során velük kellene beszélned! Melléjük lenne jó leülnöd. Az ő kezüket fogd meg! Neki, és neki, és neki próbáld elmondani, minek tudható be ez a rendkívüli közeledésed. A Jézus indíttatására elkezdett, lelket elérő, hozzá közelítő, megérintő böjtöd. Kikre gondoltál? Na: vele, és vele, és vele imádkozz!

Milyen eredménnyel, következménnyel, elválasztó falakat megrepesztő fejleményekkel számolhatsz? Kétfélével. Amikor Isten felhatalmazásával Mózes összeszedte a népet; amikor az Úr ösztönzésére Dávid maga mellé állította Izráelt; amikor Pál, és a Jézustól személyesen küldetést kapott apostolok elindultak a világ végéig, egyre nagyobb közösségek, tömegek követték őket. Illés, Jeremiás és Ezékiel próféta majd a Jézust hirdető Apollós viszont nem tudott számbeli „sikereket" felmutatni. Mégis végezték, és be is fejezték a küldetésüket. Eredményességük titka a szeretet volt. Az Isten iránt érzett feltétlen odaadás, aminek egyenes következménye a szolgálatban eléjük kerülők iránt érzett, mentő szeretet. „Szeresd az Urat, a te Istenedet... Szeresd felebarátodat..." (Mt 22,37.39.)

A te, másokhoz (egyre jobban sejted ki, kik azok...) közelítő missziós böjtöd gyümölcseit Isten nem fogja mázsálni. Ahhoz ad tervet, ahhoz ad szót, ahhoz ad útirányt, ahhoz szakít ki időt, azt koronázza meg amit azért teszel meg, mert Ő kért rá. Most az istentiszteleten. És amire emlékeztetni fog, amikor eléd kerül az a személy, akinek az alakja az elmúlt 15 percben már harmadjára is elfutott előtted.

Mit csinálj? Hogy csináld? NE ígérj csodákat! Nem vagy csoda-felelős. Veled, és a beszélgetőtársaddal is történhetnek csodák, de az azt követő hitbuzgalom hatásfoka aggályos lehet. A káprázatos jelenségek kétségtelenül izgatóbbak, mint a Biblia olvasása, vagy a prédikáció hallgatása, de 2000 éve tapasztalata bizonyítja, hogy Isten Igéje maradandóbb, mint a csodák élményének tartóssága.

Lelkeket Jézussal gyűjtő böjtöd során a megszólítottakat NE nyomd agyon a felelősség nehezékeivel! Pál apostol azt írta a megszerzett hitükben fickándozó korinthusiaknak, hogy: „Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok." (1Kor 3,2) A Jézus adta lehetőséget felfogó, megváltott, de hitében csecsemőkorú Isten-gyermeknek nem lehet lelki pacalpörköltet adni: „Na, ettől kezdve rettegj, mert Isten megver, ha nem teszed ezt és nem hagyod abba azt!" Tejjel tápláld! Érthető, Isten szeretetét legkönnyebben emészthető bibliai tejjel. Aztán édesítheted, sózhatod, de a „szokatás" idején azt a fogékonnyá vált személyt el ne riaszd a te tonnányi mustármaggal bizonyítani(?) akaró, merőkanállal mért „kemény eledellel"!

Gyűjtsd be őt, őket Jézussal Isten veteményeskertjébe úgy, hogy veled egyenrangúnak tartod őket! Amíg gügyögsz a gyereknek, addig úgy is marad. Ha felemeled magadhoz, növekedni fog! Ugye, Jézus is így gyűjtött be téged? Komolyan vett, és te komolyan vetted Őt. Azért vagy itt. Azért lehet közöttünk ő is, akit Jézussal a szívedben, Szentlélek adta mondanivalóddal a szádban keresel fel, ültetsz magad mellé.  „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol." Kivel vagy? Mit csinálsz? Gyűjtöd, vagy elherdálod, szerte szórod, elporlasztod azt a lelket, akit Jézus eléd adott formálni, kinyílni? „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol." Közös percekben egymást ajándékozó imákkal, Bibliából kiolvasott tanítással irányítod, vagy odaadod másoknak őt, akit pedig Jézus veled szeretne Isten országába vezetni? Én nem, és te sem, de ha rá bízzuk, akkor a tékozlásunkat megelőző, Jézus „egybegyűjtő" Szentlelke fogja kialakítani böjtünk minden percét!

A következő hat hét alatt legyen ez a legjobb „szórakozásunk"! Ámen