Istentisztelet 2021. január 3-án

(Dr. Kereskényi Sándor)

Jn 4,6-24 és Jn 4,25-26

Szeretett Testvérek!

De sok baja volt ennek az asszonynak! Róla beszélek, akinek alkalma adódott arra, hogy személyesen találkozzon Jézussal. A Sikár városnál lévő forrás mellett.

Sok baja volt. Némelyikről tehetett, a többiről nem, mert beleszületett. Mert ugye, ki választhatja meg születési idejét? Senki. Születési helyét? Senki. Népét? Senki. Azt, hogy férfi-e vagy nő? Senki.

Mi az, ami választható? Az adott lehetőségek kihasználása. Amiről tehetünk. Mert az életedben meglévő „ahol", „amikor", és „aminek", tele van szórva olyan adottságokkal, körülményekkel, kapcsolatokkal, viszonyokkal, és feltételekkel, melyekre senki másnak nem adatik esélye.

Minden egyes emberi élet egyszeri, megismételhetetlen, mással fel nem cserélhető, pótolhatatlan lehetőség! Mire? Arra, hogy beteljesítsük azt, ami dolgunk az itt élők között van. Aztán majd lesz más teendőnk is, de ezekre, az itteniekre, a földiekre sokkal kevesebb időt kaptunk, mint amire az időtlenségben fogunk megbízást kapni.

Most ne azzal foglalkozzunk! Szálljuk vissza a földre, és nézzünk el oda, a mellé a kút mellé! Ez a vízhordó asszony körülbelül akkor született bele a világtörténelembe, amikor Jézus. A földi esztendőket számolva talán kicsit idősebb volt nála. Hol született? A Közel-Keleten. Valahol a Garízim hegy közelében, ami durván fél úton van a Jordán folyó és a Földközi-tenger között. Nemzetisége? Samaritánus. Hétszáz évvel, ki tudja hány generációval azelőtt odaköltözött ősei egyenes ági leszármazottja. Családi állapota? A hatodik, jelenleg nem házasságban, csak párkapcsolatban élő, többszörösen özvegy vagy elvált, a társadalom szélén tengődő lélek. Vallása? Az ősök, néha emberáldozatot bemutató asszír hite, összekeverve a zsidók Törvényével, a Tórával. Az asszony samaritánus testvérei magukat a zsidó Efraim, Manassé, sőt: Lévita törzsek örököseinek tartották. Anyanyelve: samaritánus dialektussal beszélt arám nyelv, önálló írásjelekkel.

Volt hát ennek az asszonynak elég baja. Nőnek született egy erősen patriarchális, férfiközpontú társadalomba. A világnak azon a pontján, annak a népnek volt gyermeke, akiket minden oldalról ellenséges nemzetek fogtak körül. Ők, a samaritánusok, soha nem voltak önállóak, maximum szűkös keretekbe szorított, „megtűrt" állapotú autonómiával rendelkeztek. A forráshoz közeledő nőt igencsak megvetették rendezetlen családi története, és jelenlegi párkapcsolata miatt. Vallását épp azok nem fogadták el, akikhez - zsidókhoz - tartozónak vallotta magát.

Ezzel a háttérrel, fejében a ki tudja milyen napi gondjaival, egyedül baktat a forráshoz délben. Feltehetően azért, mert még vele közösséget vállaló barátnője sem volt. Csak az az életében hatodik férfi, aki a város valamelyik hűvösebb zugában már alig várja, hogy vigye neki azt a friss vizet.

Társtalanul mendegél a forráshoz. Na! Nincs elég baja; ott ül valaki! Ismerős? Ki az a nő, akinek - úgy mint neki -, délben kell elvánszorognia a forrás? Közelebb ér. Az nem is nő, hanem férfi! Ráadásul: zsidó. Jól néz ki, mehet vissza, ha nem akarja, hogy megdobálja kővel, elvegye az edényét, de legalábbis elmondja minden fajta riherongynak. Nem, csak azért sem fordul vissza! Lesz, ami lesz, ő bizony gyorsan megmeríti a korsóját, és siet vissza!

Hát, lett, ami lett! Mert a zsidó férfi Jézus volt. Akit egyedül hagytak a tanítványai. Egyiknek sem volt kedve kint üldögélni vele déltájban a forrásnál. Csak hűvösebb lesz a városban! Mind elmentek ennivalót venni. Meg hát: jobb is, ha többen vannak a gyűlölt, és őket gyűlölő samaritánusok városában! Kisebb az esély, hogy beléjük kötnek, megtámadják őket. Annak a veszélye, hogy Jézust egyedül, kiszolgáltatott helyzetben hagyják, talán meg sem fordult a fejükben. A hűvös szobákban ételt kínáló város vonzereje győzött.

Jézus egyedül maradt. Nem sokkal később beszélgetőtársra talált. Szóba elegyedett a többször is egyedül maradt asszonnyal. Meglátta a korsót a kezében, és megszólította: „Adj innom!"

Így kezdődik a kurzus, aminek a végére egy többszörösen szerencsétlen, megvetett asszony megkapja „az első újszövetségi samaritánus igehirdető" végzettséget.

Mit szólnál, egy ilyen „diplomához"? Mit szólnál ahhoz, hogy te vagy, te lennél az első, aki valamilyen közegben először beszél arról, hogy Jézussal találkozott; Jézussal beszélt? Elmondhatnád, hogy a Messiással találkoztál, Krisztussal beszéltél.

Mert ott, a sikári forrásnál ez történt! Az asszony felmondta a leckét: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent." Jézus pedig rávágta: „Én vagyok, aki veled beszélek!"

Annyira kedves, annyira közvetlen, annyira barátságos, Jézus válasza! „Én vagyok, aki veled beszélek!" János evangélista, vagy fordítói ügyesen rátaláltak a legmegfelelőbb szóra, amikor visszaadták ennek a jelenetnek a hangulatát. „Én vagyok, aki veled beszélek!" - mondta Jézus. Nem az egyszerűsített, hanem a klasszikussá kiforrott görög írásokban ez a „beszélek" (λαλέω) akkor volt használatos, amikor a dráma, vagy vígjátékíró helyzetjeleneteket ábrázolt. Egészen egyszerűeket. Asszonyok fecsegtek egymás között. Férfiak nevetgéltek, anekdotáztak az asztal mellett.

Jézus, a sikári forrásnál tanítja, majd hallgatja a korsós asszonyt. Az lelkesen beszámol a Messiás-hitéről, Krisztus-hitéről. Jézus félbeszakítja: Na! Hát én vagyok az a Messiás, aki itt ücsörgök és jót beszélgetek veled!

Több se' kellett az asszonynak! Uzsgyi, „otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek: Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ő a Krisztus?"

Nem volt már semmi gondja-baja? Találkozott Jézussal, ezt azonnal elújságolta a lakhelyén, és minden megváltozott a samáriai fővárosban? Bátorsága, egészséges feminizmusa (nő létére is fellármázta a sziesztázó lakókat) szétfeszítette a merev társadalmi kereteket, és attól a naptól kezdve oda lett a férfiak egyeduralma, tekintélye? Ugyan már! Jézus kitörölte az emlékezetéből az összes korábbi, fájdalmas emlékét, öt házasságának ilyen vagy olyan végét? Nem! Nemzete autonómiát kapott a rómaiaktól? Ki ne találd már!

Akkor? Mi értelme volt ennek az egésznek? Az, hogy rájött: a Messiással beszélt. Az, hogy nem tudott ellenállni izgalmának, és minden kisebbségi érzését, félelmét legyőzve ezt másoknak is elmondta. A Messiás, maga Krisztus beszélgetett vele!

Mi értelme volt az egésznek? Annak, hogy Jézust egyedül hagyták a tanítványai? Annak, hogy egy lelkében sérült, testében kiszolgáltatott nőnek egyedül kellett beszélgetnie Jézussal? Mi értelme volt? Az, hogy a világ megtudta akkor, és azóta tanulgatja, emészti ennek a kis eseménynek a rögzített szabályokat, bemerevedett vallásosságot felborító tanulságait. A szerető Isten által teremtett emberhez illő látást visszaadó tanulságait.

Azt, hogy Isten másként osztja a férfiak és nők szerepét, mint ahogyan azt a konzervatív, vagy liberális nézetek vallják. Azt, hogy ideje lenne megtanulni, hogy nem államfők, és nem pártvezérek, hanem Isten mit ért autonómián, önrendelkezésen. A sikári forrásnál elhangzott dialógus meghúzza a gyeplőt az ortodox és katolikus, és református, és akármilyen felekezet „ki, ha nem mi?" dogmáinál. A sikári asszony vallásgyakorlati beosztását hallgatva, Jézus így rakta tisztába minden korok vallás-kisajátítóit: „Higgy nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor nem ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát."

Mi lenne, ha te találkoznál egy forrásnál Jézussal? Hogy írnád le az állapotodat? Mikor születtél? Milyen korba? Melyik nemzetbe? Családi állapotod? Vallásod? Otthoni helyzeted, társadalomban elfoglalt helyed? És akkor még nem is beszéltünk a napi gondjaidról! Milyen korsót cipelsz magaddal? Mivel akarod megtölteni? Hová viszed? Kinek gyűjtesz? Mi a megélhetésed forrása? Mire szomjazol igazán? Hagyjalak már; van neked elég bajod?

Jézus mivel zökkentette ki azt az asszonyt a szűklátókörűségéből? Ezzel a különleges állítással: „aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik".

Ne higgyétek, hogy Jézus nem törődött azzal, amire a testnek van szüksége. Emlékeztek? Azzal kezdte a beszélgetést, hogy: „Adj innom!" Ő is szomjas volt. Úgy tanított imádkozni, hogy a kérésekbe foglalta: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma". Azt hiszitek, Jézust nem érdekelték a sikári asszony mindennapos problémái? Azt hiszitek, Istent nem érdeklik azok a gondjaitok, melyek még most, az igehirdetést hallgatva is beugrottak az fejetekbe? De! Érdekli! Nagyon is! Ezért akarja megértetni veled, hogy minden, de minden akkor változik meg, amikor úgy nézel körül, ahogyan Ő akarja láttatni veled a dolgokat. Azokat, amik elmúltak, és azokat, amikben most élsz. Amelyik utakon most jársz, és lengeted az üres korsóidat. Tudod miért? Hogy találkozz Jézussal. Akár a legváratlanabb időben, és helyen. Mint a sikári asszony. Ő sem hitte volna, hogy az lesz az a nap, amikor otthagyja a vízmerítő eszközt, mert fontosabb dolga akad. Jézust viszi. Mert találkozott vele. Mert az övéinek is találkozniuk kell vele. A tieidnek is. Ámen