Istentisztelet - húsvétvasárnap - 2021.04.04.

(Dr. Kereskényi Sándor)

Húsvét első napján /internet/

Jn 20,1-18

Szeretett Testvérek!

Magdalai Máriát otthagyták a temetőben. Péter, és a másik tanítvány, „akit Jézus szeretett" hazament. Mária egyedül sírt. Álldogálva, az előtt a sírbolt előtt, amelybe másfél nappal korábban elhelyezték Jézus keresztről leemelt testét. Mi történt ezzel a két férfival, akik a pirkadó hajnali órán tőle, Máriától hallották, hogy a hatalmas zárókő „el van véve a sírbolt elől"? Amikor Mária a sietségtől lihegve odakiáltotta nekik, hogy „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették.", felpattantak, futottak a sírhoz. Elöl a fiatalabb, utána Péter. Mind a kettő belépett a kriptába. Értetlennek tűntek. Aztán elmentek. Szó nélkül otthagyták Máriát. Vajon mit láttak odabent? Mária tovább sírt, de közben behajolt a sírboltba. Jézus testének helyén két angyal ült hófehér ruhában. Mintha közrefogták volna Jézust. Egyikük a fejénél, másikuk a lábánál. Csak a test nem volt közöttük. Kínos, ijesztő, fenséges helyzet. Két angyal, és a síró magdalai Mária. Vajon ők sem szólnak hozzá? De! Egyszerre: „Asszony, miért sírsz?" Mit lehet erre mondani? Azt, ami már órák óta kisöpri minden más gondolatát. El is rebegi, amit már egyszer kiöntött magából Péternek és a másik tanítványnak: „elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették."

Magdalai Mária eddig lát. Egy helytelen, ténymegállapítás: „elvitték az én Uramat," és az abból eredő következtetés: „nem tudom, hova tették.". Mária nem tudja mi történt, tehát nem tudja, mit beszél. Mária találgat, és abból próbál következtetni.

Mária egy holttestről beszél. A statikus, mozdulatlan Jézus él benne. A test, amiből kihúzták a szegeket, a test, amit leemeltek a keresztről. Emlékszik. Tegnapelőtt bármilyen óvatosan és tisztelettel is bántak vele, összecsuklott a test, tartani kellett a fejet, összeigazítani a kezet, lábat, míg lepedőkbe emelték, és szállíthatóvá tették. Arimáthiai József kriptájába helyezték. De nincs ott! Mária sír, mert azt a mozdulatlan testet elvitték, és valahol letették. Sír. És addig fog sírni, amíg meg nem tudja, hol van! Hol van? Mögötte. Nem a halott, hanem az élő test! Mária még beszél az angyalokhoz, miközben hátrafordul. Miért? Talán valami zajt hallott, vagy, mert nem az angyalokra nézni. Hátrafordult. Egy férfialakot lát. Az is ugyanazt kérdezi, amit az angyalok: „Asszony, miért sírsz?" Sőt! Még az angyaloknál is érdeklődőbb, mert mintha megérezné, hogy mennyire hiányzik neki valaki, tovább kérdez: „Kit keresel?"

Ki lehet ez? Ki járkálhat itt kora reggel? A két tanítvány hazament. Kinek van itt dolga a hét első napján? Ja, biztosan a temetőkertész! Hátha látott valamit! És Mária aznap reggel már harmadjára ismétli ugyanazt, ami szerinte valamikor péntek naplementétől vasárnap napkeltéig történhetett: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted." Bízik a „kertész" jóindulatában, és felajánlja a segítségét. A kertésznek nem kell fáradnia. Csak mondja meg, hol van a holttest, és ő, Mária majd elhozza.

A kertésznek nézett Jézus úgy gondolja, hogy eljött a pillanat! Itt az ideje, hogy Magdalai Mária szemléletmódot váltson. A mozdulatlan, megmerevedett Jézus helyett felfedezze, és felélessze magában a beszélő, feladatot adó, feltámadt Urat! Akit senki nem vihet, és nem tehet sehová. Él! Ő maga keres fel mindenkit, akinek hiányzik. Mindenkit, akinek Ő, Jézus hiányzik. Azokhoz megy el. Azoknak jelenik meg; azoknak jelenti ki magát.

Ott, a sírnál megtörtént a feloldozás! A kioldozás. A halottnak hitt Jézus életre kelti, kioldozza Máriát a fojtogató gondolatai és következtetései csomóiból, görcseiből. Hogy is? „Jézus nevén szólította: Mária!" Közben Mária megint másfelé nézhetett, mert mielőtt válaszolt volna újra „megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! - ami azt jelenti: Mester."

Ez a Húsvét! Az, amikor a hibás, hiányos, rossz alapokból sete-suta következtetéseket levonó, azokból magát beprogramozó ember újra indul. Nem azt mormolja magában és másoknak, amivel úgysem tud mit kezdeni: „elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették", hanem ott marad, ahol utoljára találkozott Jézussal. Sír, beszélget, vagy mindegy, hogy mit csinál, de megvárja, kivárja, hogy Jézus megszólítsa! Volt ennek a kedves Máriának Jézusa. Voltak róla emlékei, voltak róla feltételezései, sőt még tervei is; majd ő, Mária elhozza magának. Ide teszi, oda teszi, ahol szerinte helye van. A balzsamozó kezeire hagyatkozó mozdulatlan, halott Jézust.

Kedves, húsvétozó testvérek! Tudjatok a meghalt Jézusról! Higgyétek, hogy Nagypénteken Jézus valóban „fejét lehajtva, kilehelte lelkét"! (Jn 19,30) E nélkül nem sok értelme lenne a Bibliának. Szükségünk van Jézus halálára! Kell nekünk a meghalt Jézus, akire minden, miattunk felhalmozott haragját ráborította Isten. Miattunk halt meg. Helyettünk lehelte ki a lelkét, mert mi már nem voltunk szabadok. Előzetesben voltunk. Se' a magunk, se' a más büntetését nem vállalhatjuk át. Megtette hát Jézus értünk! Értünk, akiket annyira szeret az Isten, hogy kiváltott a kárhozatra érvényes ítéletünkből. Bármelyikünket, aki hiszi, hogy ez a húsvét! Ez, hogy Jézus meghalt helyettünk, miattunk, és értünk!

Magdalai Mária biztos' elhitte. Rájött arra, hogy nem elég azt ápolgatni, balzsamozni, ami volt. Semmi értelme a mozdulatlan Jézus után kérdezősködni. Az élő Jézust kell bevárni ott, ahol még utoljára érzékelte.

Hány Jézusunk van? Egy darab, kereszten függő nagypénteki? Egy darab utolsó vacsorán kenyeret és bort megszentelő? Egy darab, cipót és halat megsokasító? Egy darab gyógyító? Egy darab oly sok szépre tanító Jézus? Ha csak egyféle Jézus él benned, pont' olyan sajnálatra méltó vagy, mint magdalai Mária, mielőtt ide-oda fordulásai, önmaga körül pörgései után végre Mesterének, élő, szeretni való tanítójának ismerte fel az Urat.

Fedezd fel Jézus gazdagságát! Ő nem csak húsvéti, nem csak karácsonyi, nem csak feddő, nem csak történeteket mesélő, nem csak magyarázó, nem csak gyógyító Úr! A teljes Jézust akard, mert akarhatod(!) magad mellett, magadba engedve, magadban tudni! Jézus több, mint aminek tartod! És mindig több lehet, még annál is több lehet, mint aminek addig megismerted!

Hogy' örültem, amikor alsós koromban, a tartósítószerekkel teli, „barackízzel" megkent napközis kenyeret majszolgatva megtanultam a magyar kártyával a „zsír" nevű játékot! Aznap este leültettem a családot, gondosan elmagyaráztam nekik a játékszabályokat, és két óra hosszáig „zsíroztunk". Másnap is. Hétvégén is. Vasárnap estére már kiült a szemekbe az egyhangúság homálya. Nem tudom melyikőjük (édesanyám, édesapám, vagy a nővérem), óvatosan megjegyezte, hogy lehet ezzel a kártyával mást is játszani! Először elképedtem, majd én lettem a leglelkesebb svindliző, makaózó, snapszerező és 21-ező. Kinyílt a világ! Addig azt hittem, hogy a magyar kártyát kizárólag a zsírozásra találták ki.

Akarj többet! Milyen ételt készít először a gyerek? Kiönti a tejet, belerak egy púpos kanál kakaót. Utána rábízzák a teafőzést. Következő lépés a virsli. A rántotta, az már alapfokú szakácstudomány. De aki - akár elkészítésében, akár a fogyasztásában - itt megáll, annak számára erre a pontra le is szűkül a gasztronómia világa. De miért ne tanulna többet? Akarj többet! Fülbemászó dallam az Új Világ szimfónia, szemet gyönyörködtető Michelangelo Dávid szobra, szépséges izgalommal folynak össze Arany János „Walesi bárdok" verssorai. De mennyivel többet nyújt ugyanaz a dallam, ugyanaz a kép, szobor, irodalmi alkotás, ha utánanézünk, ki, mikor, miért alkotta?

Nézzünk utána a húsvéti Jézusnak! Ki volt Ő? Mikor, miért jelent meg a földön? Mit tett velem? Mit kíván tőlem? Nézzünk utána Jézusnak először a leghitelesebb forrásban: a Bibliában! János apostol „beszélteti" a legtöbbet. Ő látja a legnagyobb látószögből. Márk Jézus felnőtt kori keresztelésével indítja evangéliumát.  Máté az ősatyáig, Ábrahámig vezeti vissza nemzetségkönyvét. (Mt 1,1-17) Lukács egészen az első emberig, Ádámig. (Lk 3,23-38) János pedig felnéz az égre, és addig megy vissza, melynél korábbra ember nem láthat: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt ...Az Ige testté lett, közöttünk lakott." Ezt is meg lehet tudni róla!

Igen, „az Ige Isten volt... testté lett, közöttünk lakott." Jézus Krisztus a testté lett Ige. Az Isten Önmagát áldozta fel, amikor a Fiát adta a világért. Nem egy rosszindulatú, gonosz apa dobta oda a gyerekét a keresztre, hanem a teremtményeit féltő szeretettel magához ölelő Isten, Ő maga öltött emberi alakot Jézusban. Úgy sajnálom, mert hányan vannak, akik képtelenek közelebb kerülni Hozzá, csak azért, mert ennek az egyszerű ténynek nem néznek, nem olvasnak utána a Bibliában!

Olyanok, mint a sírnál zokogó magdalai Mária. A korlátozott látás csapdájába ragadva, az onnan levont következtetéseket hajtogatva keresnek egy személyt: „elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették". Mária ott kereste Jézust, ahol nem volt. Persze, hogy nem, mert nem vitte el senki, hanem feltámadt! Ahogy előre megmondta. Ott állt mögötte! De Mária még akkor is a kertésznek nézte, és mondta tovább: „ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted." De Jézus megszólította. És ez elég volt a felismeréshez. 2021 bezárt templomú húsvéti üzenete: menj vissza odáig, ahol utoljára találkoztál Jézussal! Ülj le, adj időt magadnak, várd meg, míg Ő jelentkezik! Bezárt ajtajaid, korlátozott lehetőségeid kiváltságos alkalmakat tartogatnak számodra. Olyat, amilyenben talán még soha nem volt részed!

A reggeli, majd esti híreket, jelentéseket hallgatva ne a mozdulatlan, halott Jézust sirasd, hanem azt, aki most is ott áll meg a megbetegedett lelkek mögött. Azért, hogy életre keltse őket. Halld meg, mikor szólít téged, fordulj felé! Elég ha annyit mondasz: Mester! - és Ő tudni fogja, hogy magadhoz tértél. Mert hozzá tértél. Ráismertél. Életre keltél. Bűneidből kiszabadított, bűnöktől mentes: örök életre! Ámen