Istentisztelet 2021. március 28-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Virágvasárnap

 

Mk 11,1-11

 

Szeretett Testvérek!

 

Mi tömeg volt ott Jeruzsálemben! Jön Jézus! A híres Jézus! A galileai rabbi! A (maszk nélküli, másfél méteres távolságban hat-nyolc embert is összegyűrt) sokaságban voltak olyanok is, akik még nem hallottak róla. Ők izgatottan bökdösték társaikat: Mi van? Ki ez? Mondd már!

Ki ez, ki ez!? Nem hallottad? Hát ő az, aki leintette a tanítványait, mert azok nem akarták a közelébe engedni a gyerekeket. Rájuk szólt: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa." (Mk 10,14) Ő az a Jézus, aki igencsak megkedvelte azt a jómódú fiatalembert, és elhívta a tanítványai közé. És? Annak esze ágában sem volt megválni a pénzétől, így hátat fordított neki. Jézus szomorú volt, de szerintem nem csak miatta, mert „körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!" (Mk 10,23)

Jézus idén is körülnéz a világban. Látja a bezárt templomokat és a titkon bulizó javíthatatlanokat. Látja a kórházakat és az otthonukból alig kimozduló, szomorkás fegyelmezetteket. Látja a baj meglétével mit nem törődő újra-nyitókat, látja a szívüket, fülüket, gondolataikat előtte bezáró bezárkózottakat.

Lát, néz, szemmel követ bennünket. Őrzi járásunkat és pihenésünket. Meglassította életritmusunk metronómját. A reánk vigyázók sebességét pedig immár a kimerülés szintjéig fokozza.

Mind többen és többen bökdösnek minket, keresztyéneket. Na, hol van az Istened? Ki ez a Jézus? Miért nem csinál valamit? Meddig nézi, meddig engedi ezt az egészet?

Romantikus keresztyén pillanatainkban hajlamosak lennénk azt hinni, hogy a bevonulás virágvasárnapján Jeruzsálem minden lakója kivonult Jézus fogadására. Az igaz, hogy az egész város felbolydult, de Jézusra leginkább az ünnepre érkező vidékiek (Jn 12,12) voltak kíváncsiak. No meg az ellenségei!

Előbbiek, a zarándokok azt várták a csodáiról híres Názáretitől, hogy most fogja megmutatni az igazi hatalmát. Az egész országot ellátja élelemmel, a betegeket meggyógyítja, aztán lóra ülteti a legzsidóbb zsidókat, felfegyverzi a gyalogosokat, és a tengerbe szorítja az átkozott rómaiakat. Izráel lesz a világ ura!

A másik oldal, Jézus ellenségei éppen ettől féltek. A rómaiakkal békességre törekvő szadduceusok, főpapok még a forradalom gondolatától is rettegtek. A hitbuzgó farizeusok és a naphosszat a Törvényt bújó, magyarázó írástudók pedig az összeesküvők gyűlöletével figyelték Jézus szombati gyógyításait, és újfajta magyarázatait.

Ha a tömegben Jézus felől kérdezősködők a Mester híveit szólították meg, azok azt mondták: Ő a jó Pásztor! Ő a világ világossága!

Ha a tájékozatlan kíváncsiskodó egy farizeust talált magának, az annyit sziszegett: Jézus egy kérkedő, vidéki fiatal, aki gyalázza az őseinket. Mivel? Ó, nem is egyszer azzal kezdte a beszédeit, hogy: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek... Én pedig azt mondom nektek"! Hát mit képzel ez magáról?

A felbolydult város lakói, a hamis reményeiket táplálók, és a kibicsaklott igazságot képviselők nem is sejtették, mennyire melléfogtak Jézusba vetett elvárásaik, ítéleteik terén. Pedig egy alkalommal, amikor összegezést követeltek tőle, Jézus rövid egyszerűséggel elébük tárta a lényeget: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. ... Szeresd felebarátodat, mint magadat." (Mt 22,37.39.)

2021 Virágvasárnapján újra össztűz alá került a keresztyénség. Ki ez a Jézus? - kérdezi a félretájékoztatott, érdeklődő, vagy ellenséges hangú, járványban fogódzó után kapkodó sokaság. Nos: ki? Ki a virágvasárnapi Jézus? Ha kérdeznek, mit idézel tőle?

Azt, amit a mai, jóhiszemű, hazaszerető, keresztyén zarándok, aki egy szeretett, de azért határozott, mintegy „magyarok Isteneként" megjelenő királyt tisztel Jézusban? Ő az - válaszolod a tégedet kérdéseikkel bökdösőknek - aki azért jött az Atyától, hogy „aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen"? (Jn 3,16) Aztán nekibuzdulva, harciasan állítod, hogy Jézus az, aki végre kimondta: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot."? (Mt 10,34) Igaz, közben nyelsz egyet, mert az is Jézustól származik: „akik kardot fognak, kard által vesznek el." (Mt 26,52) A látszólagos ellentmondás könnyen feloldható, de ahhoz egy kicsivel több időt kéne' tölteni a Biblia fölött...

Vagy te vagy a tanítványa, aki rendszeresen hallgatja, keresi Őt, és egyre inkább össze tudja egyeztetni minden ránk hagyott szavát? Aki magyarázatot kér tőled utcán, betegágyon, facebook-on és telefonban, Jézust hallja tőled?

A békesség menet-sebességével baktató szamárcsikón Jeruzsálembe vonuló Jézus az, aki - ha engeded - megszólal belőled. És - bár a szavunkba vágnak, legyintenek ránk - akkor is, és azért is kibukik belőlünk, amit a tudakozódás percében a nyelvünkre vés! Remeg az idegességtől a téged kérdező, számonkérő? Mosolyogd a szívébe Jézust: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!" (Jn 14,27) Kapaszkodj bele, ha fogy a türelmed!

Azt kérdezi, hová bújjak el; csak egy fél óráig ne szóljon hozzám senki? Simogasd az arcára Jézust: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." (Mt 11,28) Csak egy kis nyugalmat kérsz? Menj oda Jézushoz! Mondj el neki mindent, sírd ki magad a jelenlétében!

Működik? - kérdezik majd. Te már megpróbáltad? Lehet adni Jézus szavára?

Lehet-e adni Jézus szavára? Olvasd fel neki (vagy idézd kívülről) a virágvasárnapi történet apró, de igen súlyos mondatrészét! Hadd hallja, mennyire ügyel Jézus a részletekre! Mielőtt elküldi tanítványait a virágvasárnapi szamárcsikóért, arra is felkészíti őket, hogy beléjük kötnek. Hiszen el fognak oldozni egy haszonállatot. Nyugi: „Ha pedig valaki szólna nektek: Miért teszitek ezt? - mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi." (Mk 11,3)

Nem egyszer prédikáltam már arról, hogy milyen hatást gyakorolt a szamártulajdonosra az, hogy: „Úrnak van szüksége rá". Azonnal elengedte az állatot. A szamárkölcsönzés indoklásának vége eddig még nem került szóba. Pedig, hogy is végződik a mondat? „az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi."

A másik három evangélium nem említi ezt a picinyke adalékot. Azt, hogy Jézus visszaküldte a szamarat. Nem tudjuk, hogy intézkedett, de biztosan úgy volt, ahogy mondta. Visszaküldte a szamarat. Használta, amíg szüksége volt rá. Kivette a helyi kelléktárból, használta amíg lement az isteni rendezésben előírt a jelenete, amivel igazolta az ősi prófécia beteljesedését. Azt, amit úgy 500 évvel korábban Zakariás prófétával íratott meg az Atya Isten: „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán." (Zak 9,9)

Csak Márk, a nem túl bőbeszédű Márk evangélista írta meg, mennyire figyelt Jézus a részletekre. A szamár gazdájának nem mondták el, mit csinálnak az állattal, de azt igen, hogy használat után visszakapja.

Márk evangélista azt sem írta meg, hogy Jézus mit csinált a templomban, annak udvarán, kivel beszélgetett, kit gyógyított meg. Az állatok szétkergetését, a pénzváltók asztalainak borogatásával kapcsolatban a következő napra emlékszik. Jézus bevonulása után röviden csak azt jegyzi fel, hogy: „Jézus bement Jeruzsálemben a templomba; mikor pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel."

Nem tudom, kivel küldette vissza a szamarat, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy „mivel már későre járt az idő," azért ment ki a városkapuk bezárása előtt Jeruzsálemből „Betániába a tizenkettővel", mert maga előtt még a szamarat is vissza kellett küldenie a gazdájának.

Az idei Virágvasárnap egyik legizgalmasabb kérdése: Azt a sok mindent, ami most hiányzik az életünkből nem Jézus kérte el? Jó ideje gondolkodom rajta, és arra jutottam, hogy - az én esetemben - minden erőltetés nélkül kimondhatom: de, így van. Jézusnak szüksége van arra, hogy ne engem várjanak, hanem Őt. Ne velem beszélgessenek, hanem vele. Ne azt olvassák, amit én írok, hanem azt, amit Ő íratott meg. És - ehhez hasonlóképpen - elkérte az időmet. Túl sokat használtam fel belőle arra, amire nem adta. Önkényesen dolgoztam, pedig pihennem kellett volna. És akkor pihentem, amikor a leginkább felkészített, amikor a leghatékonyabban használhattam volna neki.

Át kell gondolnom. Nektek is.

Elámulunk: Hogy mik történtek 1988 évvel ezelőtt Jeruzsálemben és Betániában!

És: Hogy mik történhetnek az idei Virágvasárnapon - Szegeden (vagy bárhol másutt)!

Tudja Isten. Tényleg tudja. Ámen