Istentisztelet 2023. május 14-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: 2Krón 1,1.6-12

Textus: Mk 7,14-23

Énekek: 65/1, 485, 747/1 új é.k., 725/1 új é.k., 471

 

Szeretett Testvérek!

Mi az, amit úgy igazán, úgy: „szívből" kívánsz? Mi az, amit - mondjuk -: egy évvel ezelőtt kívántál? Mi az, amit a középiskola végén? A házasságkötésed napján? Beteljesedett? Kiderült? Mert amikor kiderült, az is nyilvánvalóvá vált rólad, hogy valójában ki vagy! Hogy leplezetlenül: milyen vagy.

Mi az hát, amit „szívből" kívánsz? Mert ott dől el minden. A szívben. Az ókori ember úgy gondolta. Isten pedig jóváhagyta. És sok-sok hasonlattal, szólás-mondással ránk örökítette.

Mi már nagyon okosak vagyunk, és megtanultuk, hogy nem a szívben, nem abban a kis izomcsomóban születnek meg a gondolataink, hanem az „agyban". Mégis, amikor szeretnénk szépen, érzelmekkel megszórva kifejezni a gondolatainkat, ma is kiszalad a szánkon: Ez a szívem vágya! Ezért dobog a szívem!

Egy bizonyos életkorban: Érte dobog a szívem! És ugye, mennyivel szebb így, mintha tudományos definíciókkal fejeznénk ki magunkat? Kíváncsi vagyok, ki az a fiatalember, aki a Tisza-parton térdelve így vallja meg szerelmét választottjának: Érted mozdulnak az idegsejtjeim, érted adják át a jeleket sejtmembránjaimon keresztül, és ha nem elég: kémiai szinapszissal! El tudjátok képzelni a lány arcát?...

Maradjunk hát a szívnél, amikor vágyakról, érzésekről beszélünk! A szív kb.100 ezerszer dobban naponta. Negyven milliószor egy évben. Ezek a számok tökéletesen kifejezik azt, hogy az ember mennyire ragaszkodik a gondolatához. Naponta százezerszer eszébe jut jól megfontolt terve, kívánsága.

Annak arányát, hogy a gondolatainkból mennyit vallunk be, és közben mennyire vagyunk őszinték, Isten kiolvassa belőlünk. Mert belelát a szívünkbe.

Az Úr egészen pontosan lemérte, majd leolvasta Salamon király vágyát. Azon az éjszakán, melyen a király már lepihent. Hosszú nap volt. Ezer égőáldozatot mutatott be Isten tiszteletére a kijelentés sátránál lévő rézoltáron. Ezzel az alázatát, az Istentől való függőségét és teljes odaadását fejezte ki.

Salamon semmit nem várt cserébe. És a legtöbbet kapta, amire ember valaha is gondolhatott! Éjszaka Isten megjelent neki: „Kérj valamit, én megadom neked!"

Mit lehet erre mondani? Salamon válaszát a hála és az igazi szükség határozta meg.

De jó lenne eltanulni tőle! Megköszönni Istennek azt, ami volt, amiért élünk, amire jutottunk, és felismerni azt, hogy itt, most ebben az állapotunkban igazából mire is van szükségünk! Mivel van telve a szívünk? Miért dobban naponta 100 ezerszer, de éber állapotunkban is 60 ezerszer?

Salamon mondja. Az elsők a köszönet és a hála szavai. Azért, ami a múltban ment végbe: „Te nagy szeretettel bántál apámmal, Dáviddal, és engem tettél utána királlyá." Aztán a kérés, ami nem önző álmodozásból, hanem a tényleges szükségből fakad: „Adj azért nekem bölcsességet és értelmet, hogy tudjam ennek a népnek az ügyeit intézni."

Őszintén kéri? Tényleg ezt kérné az ember, ha maga az Isten tesz ajánlatot: „Kérj valamit, én megadom neked!"?

Igen. Salamonnak valóban azért dobogott a szíve, hogy alkalmassá váljon vezetői feladatai betöltésére. Ezt a szívdobbanások rajzait leolvasó Isten nyugtázza: „Mivel ez a szíved vágya... megadom neked a bölcsességet és az értelmet".

Ígéri ezt az az Isten, aki teljesen tisztában van az önző emberi vágyakkal. De még azok sorrendjével is. Azzal, hogy az ember alapvetően a saját biztonságát, jólétét szeretné rendbe rakni. Utána gondol arra, hogy mit tehet másokért. A rádióban hallottam egy bugyuta kis riportot, melyben megkérdezték az utca emberét, mit tenne a lottónyereményével? Nem tudom, mennyire vágták meg az adást, de a válaszadók majd' mindegyike azzal kezdte, mit venne magának, hogy rendezné el a család életét, és aztán „ami maradna", abból juttatna alapítványoknak, jóléti intézményeknek, vagy az egyháznak.

Salamon nem a lottón nyert. Őt a minden hatalommal, látható, és láthatatlan gazdagsággal teljes Isten biztatta fel: „Kérj valamit, én megadom neked!" Salamon jól kért. Meg is kapta. Aztán jött a meglepetés! Mert Isten így folytatta: „olyan gazdagságot, vagyont és dicsőséget is adok neked, amelyhez fogható nem volt és nem is lesz egy királynak sem, sem előtted, sem utánad."

Na, és mire fel? Miért kapott még annál is többet, amit kért? Íme az isteni indoklás, ami azt erősíti meg, hogy az kér jól, és ezért annak a vágya teljesül, aki nem magára gondol, hanem azt tartja elsődlegesnek, hogy Isten mit akar vele elvégeztetni: „nem gazdagságot, vagyont vagy dicsőséget kértél, nem is gyűlölőid életét vagy hosszú életet, hanem bölcsességet és értelmet, hogy kormányozni tudd népemet, amelynek a királyává tettelek."

Salamonnak ez volt a szíve vágya. Ez teljesült.

Akadnak azonban más dolgok is a szívben. Ellenkező előjelűek. Negatívak. Visszafelé húzzák a lelket. Megrontják az értelmet. Annak pedig az a következménye, hogy visszataszító lesz a cselekedet.

Erről beszélt Jézus azoknak, akiket odahívott magához. Mindjárt az után, hogy rosszindulatú kérdezősködők vették körül. A jeruzsálemi írástudók és farizeusok belekötöttek, „mert észrevették, hogy némelyik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszik."

Mi is rászólunk a gyerekre, de itt nem erről volt szó. Jézus támadóit nem higiéniai kérdések foglalkoztatták. Arra panaszkodtak, hogy Jézus némelyik tanítványa nem követte az ősök hagyományait. Az étkezés előtti, maréknyi vízzel való kézmosás hagyománnyá emelkedett rítusát.

Jézus nem vetette el az egészséges, és szeretetteljes szokásokat. Megdicsérte az asszonyt, aki vendéglátóival ellentétben megmosta a lábát. Az utolsó vacsora előtt Jézus maga mosta meg a tanítványai lábát. Biztosan kezet mostak étkezés előtt. Most, amikor a farizeusok vizslatták őket, némelyik elfelejtette. Éhes volt, és bekapott egy pár falatot. A jeruzsálemi kötözködők ezen találtak fogást.

Jézus azért kelt ki a farizeusok és elv-társaik ellen, mert az Isten akaratát félretolva, a maguk aprólékos kis szokásaiból csináltak hagyományt, és annak megtartását tették elsődlegessé. Annyira, olyan szinten, hogy azok módszeres betartásáért még Isten parancsolatát is elhagyták.

Jézus egy példával megszégyeníti a jeruzsálemi küldöttséget, aztán kiterjeszti a hallgatók körét; ismét odahívja a sokaságot. A fővárosi főtiszteletűek füle hallatára mondja el, mi a véleménye nem a kéz szennyeződéséről, hanem a valódi tisztátalanságról: „Nincs semmi, ami kívülről az emberbe jutva tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná."

Jól feladta a leckét, van min gondolkodnia a sokaságnak. A tanítványainak sincs füle a hallásra, ezért betérve egy házba nekik külön kifejti a tanítását: „ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná, mert nem a szívébe megy, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül".

Akkor Jézus mit ítél tisztátalannak? Mondja: „Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná." Az emberből? Az emberből honnan? Ezt is meghatározza: „az ember szívéből". És onnan mi jön ki? - kérdezi magában egyre izgatottabban a megújult templomban ülő, derék szegedi hívő. Megtudjuk Jézustól: „belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, rágalmazás, gőg, esztelenség."

Nos? Mi az, amit úgy igazán, úgy: „szívből" kívánsz? Elhallgathatod, de előbb-utóbb úgyis kiderül! Mert a vágyak testet öltenek. Cselekedetekké születnek.

Hasonlít a szíved vágya Salamonéhoz? Elgondolkodsz rajta, miért keltél fel ma reggel? Miért élsz még, miért éltet Isten? Mire jutottál, meddig jutottál, mi az, amivel Isten ügyét szolgálhatod? És ha rájöttél, azt kéred reggeli, esti imádban Istentől?

Mi a szíved vágya? Mi jön ki a szívedből? Megesett már, hogy gonosz gondolatok, amik paráznaságra, csalásra, rágalmazásra, esztelenségre, gőgre, és a többi, Jézus felsorolásában megtalálható cselekedetre vezettek? Azt mondod: nem? Elhiszem. De elhiszem a Pál apostolnak adott, leírt, olvasható intést is: „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!" (1Kor 10,12)

Még Salamon is elesett. Idős korára. Amikor azt hinnénk, már nem tehet rosszat. Főleg ő nem, aki Istentől kért és kapott bölcsességet. De megtörtént. A legrosszabb. A Királyok könyve szomorúan tudósítja: „Salamon szívét feleségei vénségére más istenekhez fordították, és szíve nem maradt teljesen Istenéé..." (1Kir 11,4)

Figyeljünk hát a szívünkre! A percenkénti hetven, a naponkénti százezer, az évi negyven millió dobbanására. Isten szünet nélkül olvassa a szívünket. Óriási a tétje annak, hogy mit lát benne! Egyén, egyház, de a nemzet szempontjából is.

Ézsaiásnak ezt kellett lejegyeznie: „Így szól az Úr: Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat, azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme is kevésnek bizonyul." (Ézs 29,13-14)

Kérjük el, mint Salamon, és maradjunk is meg az isteni bölcsességben! Legyen ez a szívünk vágya! Ezt kívánjuk bűnbánattal átmosott, bűnbocsánat örömével feltöltött tiszta szívből! Ámen