Istentisztelet 2021. április 25-én

(Dr. Kereskényi Sándor, internet))

ApCsel 5,17-20; 25-26;29-42

Szeretett Testvérek!

Láttam én már karón varjút! Ismeritek ezt a mondást? Több magyarázata is van. A népies hasonlat arra utal, hogy a varjú nem száll le karóra. Biztos' nem kényelmes neki. Ezért ritka jelenség. De megtörténik. Ritkán látni. Aki azt mondja „Láttam én már karón varjút!" -, az sok mindent megtapasztalt már. Neki nem mondanak újat.

Azért jutott eszembe ez a mondás, mert valami ilyesmire célzott Gamáliél, a köztiszteletben álló, törvénytudó farizeus. Sok mindent látott ő már! Két példát is felhozott azon a gyűlésen, amin Jézus bátor apostolainak ügyében kívánt dönteni a zsidó nagytanács. Gamáliél kivezetteti a vádlottakat (az apostolokat), és emlékezteti a társait. Megemlít egy bizonyos Teudás, és egy Júdás nevű felkelőt. Szabadságharcosok voltak. Teudáshoz négyszázan csatlakoztak, és az a másik, Júdás is sokakat állított a maga pártjára. Mi lett a vége ? - mondja Gamáliél: Teudással „végeztek...; akik pedig bíztak benne, azok mind elszéledtek, és ügyük semmivé lett." És a másik? Júdás? - „ő is elpusztult; akik pedig bíztak benne, azok is mind szétszóródtak." Mi következik ebből? Láttam én már karón varjút! - „hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok el őket." És ha valaki indoklást kíván, íme, azzal is szolgál: „Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom (mármint Jézus követése), akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni őket". Aztán bedobja az adut, és azzal fejezi be a mondanivalóját, hogy: „még úgy tűnhetne, hogy Isten ellen harcoltok."

Mi közünk van ehhez a gyűléshez? Mi közünk van a zsidó nagytanács vitájához? Mi közünk van ehhez a Gamáliél nevű farizeushoz? Minket az apostolok érdekelnek. Mi nekik szurkolunk. Foglalkozzunk inkább azzal, mi lett velük; hogy jöttek ki ebből a szorult helyzetből!

Azzal foglalkozunk! Arról beszélünk, hogy Isten felhasznált valakit a másik oldalról. Arról van szó, hogy ha az Ő, Isten ügyében kell eljárni, akkor még az apostolai ellenfeleit is a saját szekere elé fogja. Arra megy ki ez az egész mai igehirdetés, hogy - ki tudja hányadjára - Isten ez alkalommal egy farizeus szájából értesse meg velünk: ne akadályozzuk azt, amit el akar végezni. Beavatkozhatunk, késleltethetjük, de annak rossz vége lesz. Mert előbb-utóbb kiderül, hogy nagy hit-buzgóságunkban, érveink, álláspontjaink védelmében éppen ellene harcolunk.

Gamáliél tanácsa azt parancsolja: Ne akadályozd azt, amit Isten elkezdett! Ma, most azért hallgatod/nézed éppen ezt az istentiszteletet, mert meg akarja veled értetni, milyen akadályokat görgetsz az útjába.

Hol? Mikor? Nem tudom milyen téren, mióta, és mit. Ez a te dolgod. És az Istené. Beszéljétek meg ti, ketten. Gondold át a múlt hét napjait! Az egy éve tartó, „járványos" időszakot. Vedd fontolóra a mindennapjaidat! Miért ragaszkodsz valamihez olyan csökönyösen, amiből semmi áldás nem származik! Nem azt erőlteted, amit te találtál ki? Egyedül, Isten jóváhagyása nélkül? Gondold végig, miért nem hallgatsz arra a tanácsra, ami másnak használ, és jóakarattal ajánlják neked is! Nem az ellen küzdesz, ami Istentől való?

Ne akadályozd azt, amit Isten elkezdett! Fogadd meg a nem református, de még csak nem is keresztyén: zsidó farizeus Gamáliél tanácsát, amikor szembe kell nézned azzal, amiről Isten tud! Isten Ura a helyzetnek. Még annak is, ami neked nem tetszik. Ha ad neked munkát; ha adott helyzetben, időben van Istentől kapott dolgod, akkor állj bele teljes erővel! De ha nem rád bízta, ha téged most pihentet, akkor maradj a... helyeden! Azt csináld, amit már megértettél, és ne hátráltasd Isten munkáját! Egyrészt azért ne, mert lényegében úgysem tudsz ellene tenni, másrészt azért ne, mert - hogy mondta Gamáliél? - „még úgy tűnhetne, hogy Isten ellen" harcolsz.

Azt pedig nem akarod, ugye? Holmi kis csaták nyereségéért miért kockáztatnád azt a jutalmat, amit Isten oldalán kétségtelenül elnyerhetsz? Jól megmondhatod a magadét, de azzal úgysem győzöd meg az ellenfeledet, viszont késlelteted azt a folyamatot, amivel Isten akarja meggyőzni az ellenlábasaidat. Okosabb lehetsz náluk, de a rosszakaróid nem azért attól adnak neked igazat, amit ésszerűen eléjük társz. Akkor gondolkodnak majd másképp, amikor Isten - ha akarja - ráébreszti őket a tudatlanságukból fakadó butaságukra. Nem kell hőbörögni. Istennek van ereje arra, amihez neked már nincs türelmed. Isten intézkedik. Felesleges egy pohár vízzel futni oda, ahol a tűzoltók már megnyitották a fecskendőt...

Mi történt a nagytanácsban? Meg tudta őket győzni Gamáliél? Igen! Azt olvassuk: „Azok hallgattak rá". Ha akkor, ott Jézus ellenségei hallgattak a kétségtelenül Istentől nyert bölcsességre, Gamáliél tanácsára, te miért ne tennéd? Közöttünk is élnek nem keresztyén Gamáliélek! A Biblia, az egyháztörténelem, a világ története, a te életed eseményei tele van azokkal a példákkal, amikor Isten nem hívők, nem keresztyének száján keresztül közölte az akaratát.

Isten oldalán, vagy ellene harcolsz? Kiderül az imaéletedből, az ima-kéréseidből? Hozzáteszed a kéréseid végén: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te"? (Mk 14,36) Hányszor imádkoztál már valamiért, és nem kaptál rá választ? Isten nem teljesítette a kérésed. Hányszor kérdezted meg magadtól: Vajon, miért nem adja meg, amiért könyörgök? Vajon miért nem sikerül még mindig? Vajon, másnak miért jut belőle? Miért nem engedi, hogy én is élvezhessem? Miért viselkedik így a gyerek, a kollégám, a párom, a lelkészem? Miért nem azt csinálják, amit „jogosan" (!?) elvárok tőlük?

Eszedbe jutott már, hogy vajon nem attól ilyenek-e - gondoltál most akármelyikükre -, mert te olyannak nevelted, tanítottad őket? Túl sokat engedtél meg nekik. Vagy ellenkezőleg: a széltől is óvtad őket. Nem töltöttél velük elég időt. Vagy fordítva: rájuk telepedtél; mindig okosabb akartál lenni náluk.

Félelmetes felismerni, amikor kiderül, hogy mi okoztuk azt a problémát, amivel most küszködünk. Isten ellen harcoltunk. Most pedig a következményeit kell elviselnünk. A sérüléseket. Jajgatunk miattuk, mást okolunk érte. Pedig csak azért futott zátonyra egy-két életrakományunk, amibe annyi energiát, öltünk, mert árral szemben, és a rossz oldalon eveztünk vele.

Az elmúlt hónapokban drasztikusan megnövekedett a telefonbeszélgetéseink, és még inkább a levélváltásaink száma. Ennek két oka lehet. Akár együtt is, egyik a másikat erősítve. (1) Kevesebb személyes találkozásra van lehetőség, ezért hívek és nem hívek úgy gondolják, itt az ideje, hogy a bennük felgyülemlett kérdéseket feltegyék a lelkészeknek is. (2) A megkeresések másik oka: A telefon, és még inkább a levél eltakarja az arcokon átfutó, a szemekből kiolvasható, az árulkodó mozdulatokból kikövetkeztethető érzéseket. Én minden beszélgetést áldásként könyvelek el. Örülök, mert végre azok is megnyílnak, akik eddig nem kerestek fel; soha nem akartak lelkésszel beszélni. Most együtt kérhetjük el Isten útmutatását. És örülök, mert a telefon és az írott üzenetek takarásának védelmében, a párbeszédek alatt olyan mélységekbe is el lehet jutni, melyek a személyes beszélgetések során, sok esetben a zavar, a szégyen miatt elérhetetlenek maradnak.

Ugye, e néhány perc alatt is, mekkora, érintetlen lelki területeidet tárja fel Isten Igéje? Mindez egy Gamáliél nevű farizeus világos, kétélű, tanácsán keresztül: „Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni őket".

Magadból kiindulva, egyre tágabb, koncentrikus körökben tanulmányozgasd, majd ne félj felülbírálni jelenleg is működésben lévő cselekedeteidet, terveidet, gondolataidat! Ha azért rajongasz, ami pusztán a saját, vagy egyáltalán: emberi kezdeményezés, annak hamarosan kialszik a lángja. Sötétség és hideg következik rá. Mert nincs utánpótlása. Ha viszont annak áldozod magad, ami Istentől való, azt senki és semmi nem képes megsemmisíteni. Éltet, lendületet ad, megelégít, megáld.

Nem tudjuk, hogy a nagytanácsban elmondott megállapítása után Gamáliél hány évet élt még.  Meglátta-e Krisztus követőinek megerősödését, számbeli gyarapodását? Nekünk már bizonyítékaink vannak arra, hogy az, amit Gamáliél „mozgalomnak", „dolognak" nevezett, az Istentől való volt, és semmi, senki nem tudta megsemmisíteni. Az emberi példákra, a buzgó, de át nem gondolt, hősiesnek tűnő kezdeményezésekre, Teudásra és Júdásra azt mondta: „felkeltek". El is múltak. És Jézus? Őt „felemelteték" és „felviteték" a mennybe. (ApCsel 1,9.11.) Azóta is ott dolgozik - értünk. Teudás magáról állított valamit. Bármi is volt az: elpárolgott. Júdás a saját pártjára állított követőket. Dolguk végezetlenül elszéledtek, szétszóródtak. És Jézus? Róla egy másik, addig „nem hívő", a kivégzését vezető százados önkéntelenül megvallotta: „Bizony, ez az ember Isten Fia volt!" (Mk 15,39) Jézus követői - olvassuk -: „valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt." (ApCsel 1,14) Együtt maradtak. Azóta is együtt vannak. Teudás és Júdás rajongói a semmibe vesztek. Az apostolok „nem hagytak fel a naponkénti tanítással a templomban és házanként, és hirdették, hogy Jézus a Krisztus."

Ne állíts magadról - mint a harcos Teudás - olyan dolgokat, melyek összeomlanak a bizonyítás színpadán! Ne vesztegesd az időd, energiád, pénzed, imáid a saját céljaidra, mint a felkelő Júdás, mert elvesznek, elértéktelenednek, a semmibe vesznek! Tartsd magadat annak, akinek Isten tart téged, titeket, engem: „Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban". (Fil 2,15) Alázattal, de ragyogjunk e világban akkor is, ha kevesen vagyunk! Mert ha Istentől való, amit teszünk, azt senki, és semmi nem semmisíti meg! Ámen