Katolikusok és reformátusok évtizedek óta a legelesettebbek mellett állnak a baranyai peremvidéken. Kereszténység, esélyteremtés, a cigányság felzárkózása címmel rendeztek közös konferenciát Nagyharsányban.
Jó szóra és hiteles tájékoztatásra van szükség Kárpátalján – ez a mondat indította el Hawaiiról 13 ezer kilométeres útjára Vujity Tvrtko újságírót, hogy egy hétre műsorvezetőként segítse a régió egyetlen magyarul is sugárzó – református fenntartású – rádióját.
Néhány éve még a bezárás szélére sodródott az ormánsági általános iskola, mára azonban megújult és kibővült iskolaépület, valamint új tornaterem várja a környékbeli gyerekeket.
Folyamatosan biztosítja a szállást és a meleg étkezést az ukrajnai háború elől menekülő magyaroknak, oroszoknak, ukránoknak és az eddig ott tanuló külföldi diákoknak a budapesti székhelyű Erdélyi Gyülekezet. De nem feledkeznek meg az otthon maradókról sem.
Kávéház, ifjúság – forrongó hangulat helyett a krisztusi szeretet forradalmával találkoztunk a gazdagréti Start Caféban, ahol nemcsak a napjaikat kezdhetik el a fiatalok, de bizonyos értelemben az életüket is.
"Jézus azt mondja, aki a legkisebbel jót tesz, az vele teszi azt. Itt jöttem rá, hogy mi az igazi istentisztelet"-; mondja egy kárpátaljai férfi, aki önkéntesként mindennap kimegy a Nyugati pályaudvarra, hogy segítse a háború elől menekülő családokat.
Úgy tudták, soha nem lehetnek teljes jogú, választható, palástos gyülekezeti lelkipásztorok, mégis jelentkeztek a református teológiára. Erős elhívást éreztek a szolgálatra – mondják az elsőként felszentelt női lelkészek. A női lelkészség kialakulása hosszú folyamat volt, amely bizonyos értelemben máig tart.
„Segítsük kárpátaljai testvéreinket!” – erre biztatott Balog Zoltán püspök a dunamelléki főgondnokok találkozóján szombaton. Azt kérte, egyéni szervezkedés helyett kapcsolódjunk a Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtéséhez.
Szállással, adománygyűjtéssel és az adományok szétosztásával segítik a kárpátaljai református gyülekezetek a háború sújtotta civil lakosságot Ukrajnában. Adományainkat a Magyar Református Szeretetszolgálatnak is elküldhetjük, de legalább ekkora szükség van az imádságainkra.
Vajon hogyan sodródott az egyház a pártállam szorításába? Elkerülhető lett volna a kiegyezés a hatalommal? Milyen következménye lett a lelkekért folyó ideológiai harcnak? A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján Földváryné Kiss Réka történész válaszolt kérdéseinkre.
Istennel kötött fogadást élete szerelmére, és mindhárman nyertek vele. Magyar László szőlősgazda és Magyarné Balogh Erzsébet református lelkipásztor éppen negyven éve fogadtak életre szóló hűséget egymásnak. Ma is vallják: életük akkor terem gyümölcsöt, ha Krisztusban marad – akár a szőlővessző a tőkén.
Öt évvel ezelőtt ezen a napon történt a tragikus veronai buszbaleset. Az áldozatok tiszteletére ma este emlékkoncertet tartanak, ahol a fasori református gyülekezet ifjúsági csoportja is énekel majd. Társuk halála után hitük és a közösség megtartó ereje nyújtott vigasztalást – idézte fel Börcsök Fruzsina ifivezető.
Egy évet kellene összegeznem, mert itt a december. Nem is kellene, de hát az ember néha hátrapillant, honnan jön. Nem évente szoktam én ezt, bevallom, de korszakok határán mégiscsak felelőtlenség volna nem formába önteni, emléket hagyni róla, milyen volt a tranzit. Hátha ez is tanulságul szolgál másnak. Vagy nekem.
Sütemények, csivitelés, kézimunkakörök – a nőszövetségi munka hallatán bevallom, sokáig a kosztümös filmekből ismert jelenetekre asszociáltam. Pedig a nők imádságos jelenléte és áldozatos, bátor szolgálata az egyházban mindmáig hegyeket mozgat meg.
A bölcsőtől a sírig kíséri az egyház az embert, az élet nagy pillanatairól pedig dokumentáció is készül. Ennek köszönhetően akár évszázadokra visszamenőleg rekonstruálhatjuk családfánkat. Egyházi levéltárosokat kérdeztünk, hogyan lehetnek segítségünkre a kutatásban az egyházi iratok.